Nem elég hogy rossz gyereket vitt el az óvodából a nagypapa, de még el is vitte beoltatni

2018. június 12., 14:02

Szerző:

Unokája osztálytársát vitte el véletlenül egy kínai nagypapa az óvodából, sőt, még el is vitte az orvoshoz beoltatni – szúrta ki a 444 az SCMP-n.

Négy órán át pánikolt az óvoda vezetése, miután a kisfiú édesanyja hiába ment gyermekéért, nem találta ott. Ezért megnézték a térfigyelő kamerákat, amiken látszott, hogy egy idősebb úrral távozott. A szülők a WeChaten kezdték kerestetni a felvétel alapján a férfit, akire lánya ismert rá. Ezután derült ki, mi történt.

Az idős úr rosszul hall, ráadásul nemrég költözött a városba, és előtte nem igazán találkozott az unokájával.

Az elkevert kisfiú egyébként érdeklődött is a „nagypapánál”, miért mennek oltatni, a nagypapa pedig elmagyarázta, hogy azért, mert megfázott.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).