Nem csak drogozták, meg is erőszakolták a gyerekeket a pekingi óvodában

2017. november 28., 05:43

Szerző:

Múlt héten pattant ki az újabb botrány Kínában, amelyben azzal vádolták az intézményt, hogy bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket. Ahogy mi is megírtuk, a Peking elegáns negyedében található óvodában ismeretlen anyaggal injekciózták és gyógyszerezték a gyerekeket, az engedetlen kicsiket pedig meztelenül bezárták egy sötét szobába.

Most viszont tovább dagad a botrány, ugyanis konkrét esetben molesztálással is vádolják az intézményt – írja a 24.hu. Az egyik szülőnek elmesélte egy kislány, hogy az óvodában rendszeresek voltak az olyan egészségügyi vizsgálatok, amikor két férfi, egy „nagypapa orvos” és egy „nagybácsi orvos” a meztelenre vetkőztetett gyerekeket vizsgálta úgy, hogy ők is meztelenek voltak. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a gyerekeknek végig kellett nézniük, ahogy a „doktor bácsi dugattyúzta”, vagyis megerőszakolta az egyik gyereket. Egy apa elmesélte, hogy kisfiát kórházba kellett vinni, ahol a vizsgálat kimutatta, hogy végbélnyílásán sérülések voltak.

A gyerekeknek az óvoda alkalmazottai megtiltották, hogy szüleiknek elmeséljék, mi történik az óvodában. Azzal fenyegették őket, hogy egy „nagyon nagy látcsövön” keresztül mindent látnak, azt is, hogy otthon mit csinálnak, mit mesélnek.

Az intézményt az egyik legnagyobb kínai magánóvodalánc üzemelteti, a RYB Education. A cég múlt héten bocsánatot kért az eset miatt, az óvoda igazgatóját kirúgták, egy óvónőt őrizetbe vett a rendőrség.

Múlt hét szerdán és csütörtökön a kínai sajtó tele volt az esettel, azóta viszont cenzúrázzák a megjelenő híreket. Kezdenek eltűnni a beszámolók, és a közösségi oldalakon is törlik a bejegyzéseket.

A közfelháborodást az is erősíti, hogy az elmúlt években több olyan óvodai botrány is kipattant, amikor intézményekben gyerekeket fizikailag és szexuálisan is abuzáltak. A Xinhua hivatalos kínai állami hírügynökség tavaly közzétett nyomozása 968 olyan ügyet talált, amikor óvodákban szexuálisan molesztálták a gyerekeket, összesen 1790 gyereket. A RYB Education óvodaláncban történt bántalmazások hatására a hatóságok elrendelték, hogy minden pekingi óvodát ellenőrizni kell, és az intézményekben óvodai felügyelőket kell alkalmazni a szabályok betartása végett.