Nem befolyásolja a vastagbélműtét Ferenc pápa budapesti útját

Ferenc pápa szeptemberben Budapestre és Szlovákiába látogat. A korábban felröppent híresztelésekkel szemben Orbán Viktor kormányfővel is találkozik.

2021. július 6., 10:55

Szerző:

Ferenc pápa vasárnap, az Úrangyala imádság után megerősítette korábbi – még feltételes módban tett – bejelentését, hogy szeptember 12-én Budapestre látogat. A koronavírus-járvány miatt a tervezett tavalyi időpont helyett idén szeptemberben rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelynek zárómiséjét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. A pápa nem csak budapesti, hanem három napos szlovákiai útját is megerősítette, melynek során Pozsony mellett Kassára, Eperjesre és Sasvárra is ellátogat. Matteo Bruni a Vatikán sajtószóvivőjének elmondása szerint a részletes programot később teszik közzé, azt viszont elárulta, hogy pápa mindkét országban meghívást kapott mind az egyházi, mind politikai tisztviselőktől.

A pápa először márciusban, iraki látogatásáról hazatérőben beszélt lehetséges budapesti útjáról. Egészen pontosan azt nyilatkozta, hogy: „Nem tudom, hogy az utak megvalósulnak-e vagy sem. Ám azt megvallom, hogy ezen az úton sokkal inkább elfáradtam, mint a megelőzők során. 84 év nem marad következmény nélkül, de meglátjuk! Most Magyarországra kell mennem a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárószentmiséjére. Nem az ország meglátogatására, hanem csak a szentmisére. De Budapest két órányira van Pozsonytól, és miért is ne látogatnánk el Szlovákiába…? Így mennek ezek a dolgok”.

Félreértések

Ferenc pápa márciusi szavait többen úgy értelmezték, hogy a rövid, három órás programja alatt kihagyja az udvariassági látogatást Orbán Viktor miniszterelnöknél és Áder János köztársasági elnöknél. A Donald Trumphoz közeli National Catholic Register cikke szerint ennek oka nem pusztán az idő szűkössége lett volna, hanem az, hogy a pápa nem kíván találkozni a magyar állami vezetőkkel. A lap értesülése szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter esztergomi érsek is Rómába utazott, hogy próbálják megelőzni a találkozó kihagyása keltette esetleges diplomáciai feszültséget. Lengyel lapértesülések egyenesen arról szóltak, a háttérben az áll, hogy a Szentszék nem ért egyet Orbán Viktor menekültügyi politikájával. 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar június elején kelt közleményében cáfolta ezeket a híreket. Mint írták a pápa várható látogatása során tervek szerint a szentmise előtt fog találkozni a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival, és más magas rangú állami vezetőkkel. „Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Szentatya magyarországi programjáról – amely jelenleg még szervezés alatt van – hamis információk és téves értelmezések terjedtek el helyi és nemzetközi médiumokban. Például nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a Szentatya bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából” – írták a közleményben.

A Ferenc pápa és a közjogi méltóságok találkozójának elmaradásáról szóló, először meg nem erősített, később cáfolt hírek a Telex cikke szerint egy tudatos álhírkampány részei lehettek, melyet ráadásul a magyar kormány keltett. A lap a pápalátogatás szervezésére rálátó forrásaira hivatkozva azt írta, hogy „a dezinformáció magyar politikai körökből indult, és látva a tudatosan felépített kampányt az sem kérdéses, hogy Rogánék felől fúj a szél”.

A vasárnap déli Úrangyala imádság után Ferenc pápa bevonult a mindenkori pápa kórhazaként ismert Gemelli-klinikára, ahol előre tervezett vastagbélműtétet hajtottak végre rajta. Az egyházfő jól van, de még legalább öt napig kórházban marad. A műtét a szeptemberi útját vélhetően nem befolyásolja.

(Kiemelt kép: Ferenc pápa résztvevőket áld meg a heti pápai audencián a Vatikánban, 2021. június 23-án. Fotó: Alberto Pizzoli / AFP)