Nem a muszlimok felelősek a franciországi antiszemitizmusért – írja a párizsi nagymecset vezetője a Le Monde-ban

A párizsi nagymecset rektora, Chems-Eddine Hafiz a „csúsztatások elkerülésére” szólított fel annak érdekében, hogy „ne a muszlimokat hibáztassuk társadalmunk bajaiért, különösen az antiszemitizmusért”.

2023. november 11., 19:58

Szerző:

„A jelenlegi mérgező légkörben a rasszista retorika ismét elszabadult a közéletben. Kértem az illetékes hatóságokat, hogy hagyjanak fel a csúsztatással, és hagyják abba a muszlimok vádolását társadalmunk bajaiért, különösen az antiszemitizmusért”

– írta az iszlám vezető a Le Monde című napilapban szombaton megjelent publicisztikájában. A rektor írásában elítél „minden támadást a franciaországi zsidók elleni, ahogy a franciaországi muszlimok ellenieket is”, és elutasítja „egy olyan közel-keleti konfliktus Franciaországba importálását, amelynek semmi köze a vallási vagy civilizációs kérdésekhez”. 

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti. 

„Itt az ideje, hogy válasszunk. De nem a muszlimok és a zsidók között. Nem Izrael és egy palesztin állam között, amelynek létrehozása sürgetőbb, mint valaha. Nem. Választanunk kell a humanizmus és a borzalom között!” – tette hozzá a rektor. 

„A franciaországi muszlimokat olyan aljas vádakkal illetik, amelyekben (...) mindannyian bűnrészesekként tűnünk fel a legsúlyosabb túlkapásokban, pedig azokhoz semmi közük” – vélte.

„A franciaországi és a világban élő zsidóknak a számonkérése az izraeli kormány felelősségéért egy politikai és erkölcsi válságban, szintén mélységes igazságtalanság, amelyet nem tudok támogatni”

– tette hozzá.

„Az eszmei asszociációk jelenlegi ködében az antiszemitizmus elítélése Franciaországban a Föld valamennyi népének alapvető jogairól – köztük a palesztin nép törvényes jogairól – való lemondás lenne ” – hangsúlyozta a rektor. „A muszlimellenes retorika erősödésére történő figyelmeztetés pedig ugyanezen logika alapján az iszlamizmushoz sorolná a megszólalót” – írta a rektor. 

A párizsi nagymecset és a Muzulmán Vallás Tanácsa korábban jelezte, hogy képviselői nem vesznek részt vasárnap a parlament két háza vezetőjének felhívására megszervezett, antiszemitizmus-ellenes felvonuláson.

(Kiemelt képünk: Hívők hagyják el a párizsi nagymecsetet a péntek déli ima után Párizsban 2023. október 13-án, amikor Chems-Eddine Hafiz rektor a közel-keleti helyzetről tartott prédikációt. Fotó: Dimitar DILKOFF / AFP)

07:23

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah Akbar”. Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter.

Tegnap 17:56

Az Egyesült Államok „semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából, illetve ostrom alá vegyék a Gázai övezetet vagy megváltoztassák a határait” – jelentette ki az amerikai alelnök szombaton Dubajban a Fehér Ház közleménye szerint.

2023. december 2., 16:18

Ausztria nagy részén közlekedési és áramellátási fennakadásokat okozott az erős havazás. A friss hóesés és a hófúvás miatt a lavinariasztási szintet országszerte jelentősre, azaz 3-asra emelték.