Ne folytassa Orbán Viktor!

2014. május 12., 00:53

Ami eddig csak „több volt, mint kormányváltás”, immár „második rendszerváltássá” vált – eddigi kormányzati teljesítményével kérkedett így a miniszterelnöki szombati eskütétele után mondott beszédében.

Orbán Viktornak megválasztása előtt a programjáról, szándékairól csak annyi mondanivalója volt: folytatjuk. S legalább ebben következetes maradt a beiktatása után is: továbbra is adós maradt a számon kérhető, a parlament ellenőrző szerepét lehetővé tevő kormányprogrammal.

A miniszterelnök szombati szavaiból kiderült, szélsőségesnek tekint mindenkit, minden olyan nézetet, amely vitatja a Fidesz eddigi kormányzásának eredményeit és intézményeit. A Magyar Szocialista Párt azonban továbbra is kiáll az 1989-es rendszerváltás demokratikus értékrendje, az akkor létrehozott Magyar Köztársaság értékei mellett.

Az MSZP egyáltalán nem tekinti szélsőségesnek azt a célt, hogy az európai értékek alapján, a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva állítsa helyre az ország demokratikus berendezkedését, a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, azaz egy gyarapodó, békés és büszke Magyarország intézményrendszerét.

Mesterházy Attila,
az MSZP elnök-frakcióvezetője