NATO: Putyin beszéde eszkaláció

Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése több ezer újabb katona mozgósításáról tovább fogja szélesíteni az ukrajnai konfliktust, atomfegyverek bevetésével fenyegetőzni pedig veszélyes és meggondolatlan retorika – jelentette ki a NATO-főtitkár szerdán New Yorkban.

2022. szeptember 21., 18:22

Szerző:

Jens Stoltenberg a Reuters hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy az orosz mozgósítás – amelyre a második világháború óta nem volt példa – nem meglepetés, de tovább fogja élezni az Ukrajna február 24-i orosz lerohanásával kezdődött konfliktust. Putyin szerdán bejelentette, hogy 300 ezer tartalékost mozgósítanak az ukrajnai háborúba, és támogatja a szakadár ukrajnai területek elszakadásáról tartandó szavazásokat. Arra is figyelmeztette a Nyugatot, hogy atomfegyvereket is kész bevetni „Oroszország védelmében”. 

„Bizonyossá tesszük, hogy Moszkva ne érthesse félre, pontosan hogyan fogunk reagálni. Természetesen ez attól függ, milyen lesz a helyzet, vagy esetleg milyen fegyvereket vet be. A legfontosabb, hogy megakadályozzuk ennek a megtörténtét, ezért fogalmazunk világosan Oroszországgal kommunikálva a példa nélküli következményekről” 

– mondta Stoltenberg. 

Hangsúlyozta, hogy a NATO „nem fog hasonló meggondolatlan és veszélyes nukleáris retorikába bocsátkozni, mint Putyin elnök”, miután a 30 tagú védelmi szövetség nem akar konfrontációt Oroszországgal, csak megpróbálja megvédeni Ukrajnát és megakadályozni a konfliktus eszkalálódását. 

Putyin „beszéde eszkaláció, de nem meglepetés, felkészültünk rá. Nyugodtak maradunk, és továbbra is küldünk támogatást Ukrajnának. Putyin elnök beszéde arról tanúskodik, hogy a háború nem az ő tervei szerint alakult. Alaposan elszámította magát” – fogalmazott Stoltenberg. 

„Nehéz megoldást találni rövid távon, amíg Oroszország nem fogadja el Ukrajnát szuverén, független nemzetként” – szögezte le a NATO-főtitkár. „Attól tartok, hogy az egyetlen módja a háború befejezésének, ha bebizonyítjuk Putyinnak, hogy nem fog győzni a csatamezőn. Amikor ezt megérti, le fog ülni és ésszerű megállapodásról tárgyal majd Ukrajnával.” 

Stoltenberg azt is hangoztatta, hogy a szövetség tagjai példa nélküli segítséget nyújtottak Ukrajnának, és most a NATO-nak újra fel kell töltenie fegyver- és lőszerkészletet.

(Kiemelt képünk: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)