NATO-tagország hajóját lőtték az oroszok

Egy román hajóban keletkeztek károk azt követően, hogy Oroszország csapásokat hajtott végre a hét elején Dél-Ukrajnában, a Duna mentén.

 

2023. július 26., 11:03

Szerző:

Az orosz dróntámadás egyik célpontja Reni kikötője volt, és a támadásról készült videók alapján a Duna túloldaláról, Romániából is látni lehetett a csapást – közölte a román külügyminiszter. A háború kezdete óta ez lehetett a legközelebbi támadás egy NATO-tagállam irányába – jegyzi meg az Index.

A légicsapással kapcsolatban a román külügyminisztérium még kedden adott ki egy közleményt, amelyben közölték, hogy egy román hajóban is károk keletkeztek. A hotnews.ro portál szerint a román külügyminisztérium azt írta, hogy csak kisebb károkról volt szó, és a hajó folytatni tudta az útját.

A támadás nem követelt áldozatokat, a külügyminisztérium közleménye szerint a támadás célpontjai az ukrán kikötők lehettek.

A román elnök még hétfőn elítélte ugyan az oroszok csapását, de arról nem tett említést, hogy egy román hajóban is károk keletkeztek, csupán a dél-ukrajnai kikötőket ért támadásról beszélt.

(Kiemelt kép: illusztráció - a tűzoltók átvizsgálták a megsérült lakóépület helyszínét egy éjszakai dróntámadás következtében Kijevben, Ukrajnában 2023. május 30-án. Fotó: Olekszij Csumacsenko / Anadolu Ügynökség via AFP)