NATO-főtitkár: Ukrajna csak akkor csatlakozhat a NATO-hoz, ha független államként győz

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint ha Ukrajna nem győz szuverén és független államként, nem lehet a NATO-csatlakozásáról tárgyalni.

2022. november 30., 17:50

Szerző:

A NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos bukaresti tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón, szerda délután a NATO-főtitkár kijelentette: a külügyminiszterek kinyilvánították, hogy fontosnak tartják Ukrajna további katonai támogatását, és a légvédelem megerősítésére helyezik a hangsúlyt. Hozzáfűzte, hogy a szövetségesek áramfejlesztőkkel és üzemanyaggal is segíteni kívánják Ukrajnát.

Az Ukrajna NATO-csatlakozására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Ukrajna akkor kerülhet a NATO előszobájába, ha visszanyeri szuverenitását. Ugyanakkor kiemelte, hogy számos lehetőség van a "semmi" és a teljes jogú tagság között.

Úgy vélte: a jelenlegi helyzetben Ukrajna háborús sikere a legfontosabb. A szövetségesek azonban abban is segítik Ukrajnát, hogy kiépítse megfelelő intézményeit, és közeledjen a NATO értékeihez, hiszen ez nemcsak Ukrajnának, hanem a szövetségeseknek is jó.

A főtitkár megemlítette: a bukaresti tanácskozáson Kínáról is tárgyaltak, hiszen a globális kihívások a NATO tagállamait is érintik. Elmondta: nem tekintik ellenfélnek Kínát, és érdekükben áll folytatni vele az együttműködést. Az ukrajnai háború azonban megmutatta a nyugati államok függőségét az orosz gáztól. Úgy vélte: minden területen csökkenteni kell a függőséget az autoriter rendszerektől, így Kínától is a technológia és az infrastruktúra területén, mert ez sebezhetőséget és kockázatokat jelent.

Jens Stoltenbeg elmondta még, hogy a külügyminiszteri értekezlet szerdai tanácskozásán részt vett Bosznia-Hercegovina, Georgia és Moldova külügyminisztere is. Ezeket az országokat "az orosz befolyásnak és nyomásnak erősen kitett" országoknak nevezte. Az Ukrajna példájából megtanult leckének nevezte, hogy most kell támogatni ezeket az országokat, hogy ezáltal megelőzzenek olyan tragikus eseményeket, amilyenek Ukrajnában történtek.

(Kiemelt kép: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a NATO külügyminisztereinek találkozóján, a román parlament palotájában, Bukaresten, 2022. november 30-án. Fotó: Andrei Pungovschi / AFP)

 

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.