NATO-főtitkár: Döntenünk kellett a tálib hatalomátvétel és az örök háború között
Jens Stoltenberg szerint meglepő gyorsasággal roppant össze az afgán állam.
Az afgán vezetés képtelen volt szembeszállni a tálibokkal, politikai és katonai rendszere egészen váratlan gyorsasággal omlott össze – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden, az afganisztáni helyzetről tartott sajtótájékoztatóján. Az MTI szerint a főtitkár kifejtette: az afgán kormánynak nem sikerült politikai megoldást találnia a konfliktusra a béketárgyalásokon – ez a kudarc vezetett a jelenlegi tragikus helyzethez.
Stoltenberg szerint a NATO célja az volt Afganisztánban, hogy segítsen felépíteni egy életképes államot, nem pedig az, hogy állandó jelenlétet tartson fenn a régióban. „Ezért is tartom tragédiának, hogy az afgán kormány, 20 évvel a szövetségesek katonai szerepvállalása után, összeroppant a tálib erőkkel szemben” – nyilatkozta a főtitkár. Kiemelte azt is, hogy az afganisztáni katonai misszió befejezése és a csapatok kivonása nem volt könnyű döntés, ugyanis választaniuk kellett aközött, hogy a tálibok átvegyék a hatalmat, vagy egy örök háborúban maradjanak.
(Kiemelt kép: Jens Stoltenberg és Joe Biden Brüsszelben 2021 június 14-én. Fotó: Brendan Smialowski / AFP)