Napirenden a melegházasság?
Megjósolható, hogy a jövő évi elnökválasztási kampány egyik hívószava a melegházasság lesz. A témát egy leszbikus pár kezdeményezése forrósította fel. A négy gyermeket nevelő, 14 éve együtt élő két nő a jogegyenlőség elvére hivatkozva azt kérte az alkotmánytanácstól, nyilvánítsa diszkriminatívnak a melegek házasságkötésének tilalmát. A „Bölcsek” elutasították a beadványt, leszögezve, hogy a törvényalkotás nem tartozik a testület hatáskörébe: vagyis a politika térfelére passzolták át a labdát.
A parlamentre vár tehát a feladat, hogy ha szükségesnek látja, módosítsa az érvényben lévő törvényt, amely szerint Franciaországban polgári házasság csak férfi és nő között jöhet létre. Az alkotmánytanács állásfoglalásában azt az ajánlást is megfogalmazta, hogy a kérdést széles körű társadalmi és politikai vitára kellene bocsátani.
A 2012-es elnökválasztásra már most lendületesen készülődő ellenzéki szocialisták siettek is bejelenteni: „még a nyár előtt” törvénytervezetet nyújtanak be az azonos neműek közti házasság engedélyezése érdekében. Számításukban valószínűleg szerepet játszik, hogy a francia társadalomban mérhetően nő a homoszexuálisok iránti tolerancia. A franciaországi meleg szervezetek 3 millióra becsülik a saját nemükhöz vonzódó állampolgárok számát.
A TNS Sofres közvélemény-kutató január végén közzétett felmérése szerint, amely az alkotmánytanács állásfoglalása után jelent meg, most először vannak többségben (58%) az azonos neműek házasságkötését támogatók. 2006-ban még csak 45% értett egyet azzal, hogy a családalapítás jogát kiterjesszék a meleg párokra is.
A pozitívan nyilatkozók között 72 százalékkal képviseltetik magukat a baloldali szimpatizánsok, a legnagyobb arányban a 35 éven aluliak állnak ki a melegek házasodása mellett (74%), a nők 63 % támogatja teljes jogegyenlőség biztosítását. Az ellenzők 35 százalékos táborában a legnépesebb a 65 éven felüli korosztály (62%) és a szélsőjobboldali Nemzeti Front hívei (56%).
Az alkotmánytanácsot megkereső Corinne Cestino gyermekorvos és élettársa, Sophie Haussler művészetpedagógus, képzőművész másfél évtizede laknak egy Reims melletti kis településen, kapcsolatukból nem csinálnak titkot, mindenki tudja, hogy leszbikusok. A településen kezdetben közutálat övezte őket, de az elmúlt évek során a közhangulat gyökeresen megváltozott irántuk.
Amikor összeköltöztek és elkezdték közös életüket Hausslernek egy korábbi kapcsolatából már volt egy kislánya, Emilie, aki ma 16 éves. Az utóbbi tíz évben három fiúgyermekkel gyarapodott a kis család: Sophie 2001-ben hozta világra az ikreket, Corinne kisfia öt éve született. Mindhárom gyermek anonim spermadonortól származik, a beültetést Belgiumban végezték, Franciaországban ugyanis egyedülálló nő vagy homoszexuális párok számára nincs lehetőség mesterséges megtermékenyítésre.
A hattagú család látszólag nem sokban üt el más sokgyermekes famíliáktól: a nagyobbak iskolába járnak, otthon készségesen részt vesznek a házimunkában, a gyermekek között bensőséges, testvéri a viszony, mindkét felnőttet szüleiknek tekintik.
Corinne és Sophie regisztrált élettársi kapcsolatban (PACS) élnek egymással, így ugyanolyan adókedvezményekben részesülnek mint az együttélést hivatalosan bejelentő kétnemű párok. (A szocialista Jospin-kormány idején, 1999-ben elfogadott törvény nem tesz különbséget hetero- és homoszexuális partnerek között.) Minden más vonatkozásban súlyos hátrányok sújtják a furcsa családot.
A két nő hivatalosan semmilyen jogi kapcsolatban nem áll párja gyermekével: nincs szülői felügyeleti joga, utána nem örökölnek (s az ő gyermeke sem örökölhet élettársa után), s ebből adódóan, ha valamelyikük meghal, annak gyermeke a törvény szerint „árvának” minősül, azaz állami gondozásba kerülhet – a túlélő homoszexuális partner ugyanis nem fogadhatja örökbe volt társa gyermekét.
Cestino és Haussler tavaly augusztusban fordult az alkotmánytanácshoz a házasságkötés jogának biztosítását kérve. Érvelésük fő eleme az volt, hogy csak a törvény által szentesített házasság keretei között tudhatnák biztonságban gyermekeik jövőjét.
Beadványukban kifogást emeltek az 1804-ben hatályba lépett napóleoni polgári törvénykönyv azon két cikkelye (75. illetve 144.) ellen, amelyek alapján a jelenleg érvényes családjogi törvény kizárja az azonos neműek házasságát. (A hivatkozott két törvénycikkely a házasulandó feleket „férfi és nő”, illetve „férj és feleség” megjelöléssel említi.).
A nagy tekintélyű testület elutasító határozatában megállapította, hogy a kifogásolt törvényhelyek nem ellentétesek az alkotmánnyal, a melegházasság tilalma pedig – tekintettel a PACS által biztosított feltételekre - nem korlátozza az egyneműek együttélését. Végezetül leszögezte, hogy a „Bölcsek” felügyelik, de nem alkotják a törvényeket, az a nemzetgyűlés felelőssége.
Emmanuel Ludot, a beadvány kezdeményezőinek ügyvédje a döntés után közölte, hogy kliensei nem adják fel a jogi küzdelmet, új megközelítéseket keresnek. Reményét fejezte ki, hogy a jövő tavaszi elnökválasztás kampánya kimozdítja a holtpontról a melegházasság problémáját. Keserűen fűzte hozzá, hogy Franciaország, mely két évszázaddal ezelőtt még világítótoronyként utat mutatott, ma konzervativizmusával tűnik ki.
Ma Európa hét országában köthetnek hivatalosan házasságot a melegek, Franciaország két katolikus többségű szomszédjában, Belgiumban és Spanyolországban, valamint Hollandiában, Norvégiában, Svédországban, Izlandon és Portugáliában. Európán kívül Kanadában, Argentínában, a Dél-afrikai Köztársaságban és az USA néhány tagállamában.
Kapcsolódó cikkeink:
