Nagy Sándor utódai?

Valamikor a nyolcvanas évek elején jugoszláv televíziós küldöttség tagjaként jártam először Szkopjéban, ahol büszke házigazdáink bemutatták a készülő új tévészékházukat, amelyet természetesen a BBC mintájára terveztek. Nóvumnak számított, hogy két egymásba nyíló stúdiójuk volt: sorozatokat, tévéjátékokat készítettek bennük, és időt spóroltak azzal, hogy amíg az egyikben forgattak, a másikban már készítették is elő a következő jelenet díszletét. Mertek nagyot álmodni, de persze ennek volt anyagi alapja is. A hajdani Jugoszláviában Macedónia Koszovóval, Boszniával és Montenegróval fejletlennek számított, és a „gazdagabbak” (Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Vajdaság) kénytelenek voltak támogatni őket. Ezért mondta egy azóta elfelejtett vajdasági magyar politikus, Rajcsán István, hogy Újvidéknek akkor lesz ilyen stúdiója, ha a fejletlenek közé kerül. Ez mára már bejönne, csakhogy a megmaradt gazdagok rég megváltak a közös országtól.

A macedónok viszont, akiknek sikerült 1991-ben vér nélkül megúszniuk a jugoszláv balhét (2001-ben már nem), úgy tűnik, továbbra is mernek nagyot álmodni. A közemlékezetbe a már kilenc éve kormányzó jobboldali párt (VMRO-DPMNE, azaz Macedónia Belső Forradalmi Szervezete a történelmi neve, tulajdonképpen a Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) azt sulykolja, hogy az ország lakói nem is szlávok, hanem a nagy hódító, Nagy Sándor népének leszármazottjai.

Ennek a sajátos történelemszemléletnek konkrét megnyilvánulásai is vannak: a gordiuszi csomó átvágójának méretes lovas szobra a főváros főterén, és persze a szkopjei légikikötő sem kaphatta másról a nevét. Az unortodox származáselméletre azért volt szüksége Nikola Gruevszki egykori ökölvívónak és mostani miniszterelnöknek, mert különben még a hiszékeny macedónoknak sem lett volna könnyű elmagyarázni, hogy a 6. századi honfoglaló szlávoknak hogyan lehettek Nagy Sándorék az őseik.

A történethez tartozik, hogy a macedónok önálló nemzeti mivoltukat először a titói Jugoszláviában élvezhették, és saját, a többiekkel egyenrangú köztársaságuk volt. A bolgárok bolgároknak tartják őket, a görögök viszont arra kényszerítették az ENSZ-t, hogy a már független Macedónia elnevezéshez hozzábiggyessze a Volt Jugoszláv Köztársaság szószerkezetet. Mert – véli Athén – Szkopje a macedón név „bitorlásával” burkoltan területi követeléseinek ad hangot Görögországgal szemben, kisajátítva egyik régiójának, Macedóniának a nevét. Elég kacifántos érvelés, de Nagy Sándor dicsőítésével a jobboldali macedón kormány nemcsak a szobor, hanem Athén alá is lovat ad.

Mindenesetre Gruevszkinek sikerült mandátumról mandátumra uralnia a kétmilliós ország politikai színterét. Ez a jugoszláv utódállam, ha nem is zökkenőmentesen, de halad az EU felé. Gazdasági növekedése is biztató (3 százalék felett), de a munkanélküliség katasztrofális (27-28 százalék). Sőt: 150 ezren élnek kevesebb mint két dollárból naponta. Több ezer macedón bolgár útlevéllel (kettős állampolgárság) könnyebben talált munkát az unió területén.

Nyolc év alatt Gruevszkinek és csapatának sikerült teljesen birtokba venni az ország közintézményeit, beleértve a közmédiát. 2014-ben azért kellett kiírni az előrehozott választásokat, mert koalíciós partnere, a legjelentősebb macedóniai albán párt, az Ali Ahmeti vezette Demokratikus Unió kilépett a kormányból. Más lapra tartozik, hogy a megnyert választások után ismét együtt kormányoznak, mert Gruevszkiéknek nem sikerült abszolút többséget szerezniük.

Egyébként nemzetközi elvárás is, hogy a kisebbségi albánokat bevonják a végrehajtó hatalomba, nemcsak azért, mert a lakosság negyede albán, hanem mert a 2001-ben kitört belháború után ezzel próbálják fenntartani a kényes etnikai egyensúlyt. A koszovói háború idején ugyanis sok tízezer albán menekült Macedóniába (a NATO-bombázások után visszamentek), és ebből olyan feszültség támadt, hogy néhány hónapos belháború alakult ki a macedón szlávok és az albánok között. A konfliktust lezáró ohridi megállapodás az ország kisalkotmányának számít.

Nos, a tavalyi választásokon semmi meglepő nem történt, az eddig is kormányzó jobboldal (VMRO) a 123 tagú Szobrányéban 61 mandátumot szerzett, az ellenzéki szociáldemokraták viszont csak 34-et, a koalíciót felbontó albán párt pedig 19-et. És ekkor szabadult el a pokol. A szocdemek vezetője, Zoran Zaev a választások elcsalása miatt bojkottra szólított fel, és ez azóta is tart. Gyakorlatilag a parlament ellenzék nélkül működik, ami a parlamentáris demokrácia elég sajátos formája, még a Balkánon is. Zaev már akkor kilátásba helyezte, hogy nyilvánosságra hozza azokat a hangszalagokat, amelyek a macedón hatalom átfogó lehallgatási tevékenységét bizonyítják. A szolgálatok nem voltak restek: több mint húszezer ember beszélgetéseire voltak kíváncsiak!

Nem tudni, az ellenzéki vezért mi késztette arra, hogy majd egy évet várjon a „bombák” bevetésével. Akciója február elején kezdődött, amikor is bejelentette, hogy egymás után fogja bemutatni a perdöntő hangszalagokat. A tömeges lehallgatásokat szerinte a miniszterelnök utasítására a biztonsági szolgálat (UBK) vezetője, Szasa Mijalkov szervezte meg. Zaevet már négy éve figyelik, és ezt bizonyítandó bemutatott egy hangszalagot, amelyen még sztrumicai polgármesterként a Szabad Európa Rádiónak adott interjúja hallatszik. Hogy ezt miért kellett lehallgatni, kicsit rejtélyes.

Aztán jöttek a „bombák”: az első öt hangszalagból állt, amelyek az igazságügyi szervek befolyásolásáról szólnak. Az egyiken a már említett titkosszolgálati főnök és a miniszterelnök-helyettes a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyéről köt alkut. A második arról szól, hogy Mijalkov titokfőnök utasítja a médiumok vezetőit, számoljanak be egy ellenzéki vezető, Ljube Boskoszki letartóztatásáról. A következő fellépés során az hangzott el, hogy több mint száz újságírót hallgattak le és készítettek róluk dossziét. A kormányfő állítólag lehallgattatta a saját embereit is, például a pénzügyminisztert, aki arról beszélt a belügyminiszternek, hogy ilyen mértékű közköltekezést még Amerika sem bírna ki. Egy másik bomba a választási csalásról szólt, zsarolással, fenyegetéssel fűszerezve.

Gruevszki kormányfő a cáfolaton kívül bevetette a külföldikémszolgálat-szálat is, és megfenyegette a „bombázókat”, hogy kémkedéssel bíróság elé állítják őket.

Itt tart hát Macedónia, a volt jugoszláv tagköztársaság, amelyről Štefan Füle egykori bővítési EU-biztos azt mondta, hogy az ottani „demokrácia sajnos komplikált”. Még pontosabban fogalmazott az EU volt szkopjei nagykövete, Ervan Fuere: „A demokrácia Macedóniában elveszítette az értelmét.”