Műbalhé vagy közjogi válság? A "karlsruhei példa" jól jöhet az Európai Bíróság ellen Orbánéknak

A történet a nem szakmabeliek számára halálosan unalmasan indul. A német alkotmányjog tűzpiros talárba burkolózó főbíráinak testülete május 5-i ítéletében önkényesnek és szakmailag vállalhatatlannak nevezte az Európai Bíróság 2018-ban hozott ítéletét az Európai Központi Bank 2015-ben indított azon programjáról, amely – a gazdaságélénkítés deklarált céljából – államkötvények másodlagos piaci megvásárlására irányul.

Karlsruhéban azt mondták ki, hogy a bank a programmal, a bíróság pedig a programot kifogástalannak minősítő ítéletével megsértette az Európai Unió és a tagállamok közötti hatásköri megosztást. Ebből kiindulva három hónapos határidőt szabtak az Európai Központi Banknak arra, hogy indokolja meg hitelt érdemlően a kötvényvásárlási programot, máskülönben a német jegybank a továbbiakban nem vehet részt benne. Tehát nincs semmi vétó vagy tilalom, van viszont aggály és nyomatékos magyarázatkérés.

Hogy fokozzuk az unalmat, le kell szögeznünk: erről a konfliktusról egyes jogászok úgy vélekednek, hogy nincs benne semmi különös, nem veszélyezteti az EU-bíróság tekintélyét. Erről beszélt például a Die Zeitnek adott nyilatkozatában Andreas Vosskuhle, a karlsruhei alkotmánybíróság – egyébként mandátumának lejártához közeledő – elnöke, aki szerint ítéletük nem több, mint „hozzájárulás a párbeszédhez”. Kifejtette, hogy intenzív kapcsolatban állnak az uniós bírósággal, amelynek az elnöke - Koen Lenaerts – szintén ennek a párbeszédnek a híve.

Ugyanakkor se szeri, se száma az olyan elmélkedéseknek, hogy

Karlsruhéban megkérdőjelezték az uniós jog elsőbbségét az EU-tagállamok nemzeti jogával szemben, és ez aláássa az unió alapjait,

hiszen az EU-tagság egyik feltétele az EU-jog prioritásának az elismerése, mégpedig nem csupán abban az értelemben, hogy az uniós írott jog és a nemzeti jog előírásainak az ütközése esetén az előbbi az erősebb, hanem úgy is, hogy az uniós jog értelmezésére hivatott legmagasabb jogi fórum az Európai Bíróság – és nem valamely tagállam legfőbb bírói fóruma.

A dolog külpolitikai értelemben akkor kezd érdekessé válni, amikor elhangzik az az aggodalom, hogy a karlsruhei ítéletbe belekapaszkodhat a liberális jogállamiságtól öles léptekkel távolodó lengyel és magyar kormány, mondván, lám, a németek is felismerték, hogy első a nemzetállam, amely szuverén módon maga dönti el, hogy mennyi jogot ruház át az uniós intézményekre. Ez az érvelés Varsó és Budapest vélelmezhető reményei szerint hasznos fegyvernek bizonyulhat a védekezésben az ellenük indított kötelezettségszegési, illetve jogállamisági eljárások során. Kees Sterk, a Bírósági Tanácsok Európai Hálózatának holland elnöke attól tart, hogy a karlsruhei ítélet érvet szolgáltathat a lengyel és a magyar vezetésnek az Európai Bíróság figyelmen kívül hagyásához.

Hogy joggal aggódik-e Sterk, az hamarosan kiderülhet, legalábbis magyar vonatkozásban. A minap az Európai Bíróság kimondta: Magyarország jogellenesen tart fogva két iráni és két afganisztáni férfit a röszkei tranzitzónában. A verdikt szerint a magyar hatóságoknak szabadon kellene őket bocsátaniuk, és lehetővé kellene tenniük, hogy menedékkérelmet nyújtsanak be. Felettébb kétséges, hogy a magyar kormány reagálása kielégítő lesz Luxembourg számára, de azt még nem tudni, tükröződik-e majd abban a „karlsruhei példa”.

Most akkor túlzottan felfújt ügyről van szó, vagy pedig az európai integráció közjogi válsága bontakozik ki a szemünk előtt? Wolfgang Schäuble, a német törvényhozás alsóházának, a Bundestagnak az elnöke, volt német pénzügyminiszter szerint az alkotmánybírósági ítélet akár magának az euróövezetnek a létét is megkérdőjelezheti. A Süddeutsche Zeitung azonban a CDU elnökségi köreiből úgy értesült: Angela Merkel kancellár szerint az ügy „kényes, de orvosolható”. Alighanem ez a merkeli „arany középút” a kérdés leghelytállóbb megközelítése. 

Angela Merkel német kancellár és Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminiszter

Fotó: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Az kétségtelenül igaz, hogy az Európai Uniónak annyi a hatásköre, amennyit a tagállamok adnak neki. De ami hatáskört már megadtak, azt csupán ugyanolyan fokú egyetértéssel vonhatják vissza.

Olyan nincs, hogy a tagállam önkényesen szemezget, mi előtt hajt fejet, és mi előtt nem.

Ha tehát egyes tagállami politikusok általánosítják és kiterjesztik a „minden jog a tagállamból ered” elvet, akkor rossz úton járnak. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök például a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva máris azt hangoztatta: „az uniós szerződéseket a tagállamok hozzák létre, és ők határozzák meg, hol húzódnak az EU-szervek hatásköri határai”. Igen, de miután ezt meghatározták, azok a határok ott is maradnak.

A karlsruhei alkotmánybíróság valójában nem adott segédkezet ilyen nemzeti szuverenitáskiterjesztéshez. Felvetette viszont egy szakkérdésben, hogy álláspontja szerint az Európai Bíróság „ultra vires” járt el, vagyis túllépte a számára kijelölt hatáskört, amikor jóváhagyta a központi bank kötvényvásárlási programját. Valóban tartalmaz újszerű kérdést a karlsruhei ítélet: az Európai Bíróság – az EU-jog hiteles értelmezőjének és érvényesítőjének deklarált fóruma – a jog puszta erejénél fogva eleve tévedhetetlennek minősül az uniós jog értelmezése során? Érvényesülhet-e bármilyen korrekciós mechanizmus e tekintetben? Ennek a kérdésnek nem sok köze van a jogállami garanciákat tudatosan kiüresítő kormányokkal folytatott huzakodáshoz, hiszen ez olyan kérdés, amely együttműködésre törekvő szereplőket feltételez, vagyis Európa jóhiszeműségének – túl gyakran ingoványosnak bizonyuló – talaján áll.

Az európai uniós jog tiszteletben tartásán az Európai Bizottság, az EU központi végrehajtó intézménye hivatott őrködni. Ha az általa valamely jogsértőnek tartott tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárás nem vezet eredményre, akkor a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

A kötvényvásárlási ügyben tehát előállhat olyan helyzet, hogy a bizottság az Európai Bíróság és a német alkotmánybíróság közötti vitát e vita egyik részese, az Európai Bíróság elé utalhatja döntésre, ami felettébb érdekes jogi helyzetet eredményezne.

Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke azonban még nem döntött, csupán kilátásba helyezte magának a kötelezettségszegési eljárásnak a megindítását Németország ellen.

A londoni Financial Times szerint pró és kontra érvek egyaránt felhozhatók azzal kapcsolatban, hogy célszerű lenne-e, ha Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indítana. Emellett érvel blogjában a lap által idézett Franz Mayer német alkotmányjogász, aki szerint az Európai Bíróság elsőbbségének a megkérdőjelezése az EU jogának leplezetlen arcul csapásaként értékelhető. A brit lap ehhez hozzátesz egy politikai megfontolást: Von der Leyennek érdekében állhat leráznia magáról azt a vádat, hogy a magyar és a lengyel kormány ellen bezzeg hajlandó jogi értelemben fellépni, miközben az alapító „magországok” egyikével szemben – amely ráadásul a saját hazája – ettől visszariad.

Felvet azonban a Financial Times egy súlyos ellenérvet is: Brüsszel a német kormány ellen tud eljárást indítani, holott a berlini kabinet a jogi konfliktus alapját képező érdemi vitában éppenséggel az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját védelmezte. Ha úgy tetszik, nem a Merkel-kormány a „bűnös”, hiszen az attól teljesen független alkotmánybíróság tett ellenlépést, ám a tagállami alkotmánybíróság ellen nem lehet kötelezettségszegési eljárást indítani.