Moszkva rászólt a Hamászra

Kreml: a Hamásznak szabadon kell engednie túszait.

2023. október 24., 19:28

Szerző:

Azonnal szabadon kell engedni a Hamász pelesztin szervezet által túszul ejtett összes embert – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak. Azt mondta, a Kremlnek nincsenek adatai a túszul ejtett vagy megölt oroszok számáról. Peszkov szerint Moszkva arról sem rendelkezik „pontos információkkal, hogy hogyan és mikor” térhetnének vissza a túszok, de minden lehetőséget kihasznál, hogy felvegye a kapcsolatot a konfliktusban érintett mindkét féllel.

„Eddig nem jártunk sikerrel, de folytatjuk ezeket az erőfeszítéseket” – hangoztatta a szóvivő. Megismételte, hogy Oroszország „következetes” álláspontot képvisel a konfliktusban. „Elítéljük a terrorizmus minden megnyilvánulását. Álláspontunk szerint minél hamarabb biztosítani kell a tűzszünetet, és a problémára megoldást kell találni. Ennek az az alapja, hogy a palesztinok számára biztosítani kell egy független államot” – mondta Peszkov. 

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Edogan török elnök kedden telefonon folytatott eszmecserét a közel-keleti válságról. Peszkov azt mondta, hogy Moszkva hasonló kapcsolatfelvételt nyugati vezetőkkel nem tervez az ügyben. Kitért a The Washington Post című amerikai lap cikkére, amely azt taglalta egyebek között, hogy az elmúlt években amerikai felkészítést és jelentős anyagi támogatást kaptak az ukrán titkosszolgálatok, amelyek mások mellett megölték Darja Dugina és Vladlen Tatarszkij újságírót, valamit kétszer robbantással rongálták meg a Krími hidat. Korábbi orosz nyilatkozatokra hivatkozva elmondta: Moszkva számára régóta világos, hogy az ukrán szolgálatok szoros amerikai és brit felügyelet alatt működnek. Peszkov „kacsának” minősítette azokat a sajtóban megjelent közléseket, amelyek szerint Putyinnál szívproblémák léptek fel a hétvégén, mint ahogyan azt is, hogy az orosz vezető hasonmásokat alkalmaz.

(Kiemelt képünkön: Vlagyimir Putyin orosz elnök és szóvivője, Dmitrij Peszkov. Fotó: VYACHESLAV OSELEDKO / AFP)