Mit jelképez Putyin hatalmas asztala?
Eddig Macronnál és Orbánnál dobta be az orosz elnök. Na de ki lesz a következő?
Napok óta jót szórakozik a világsajtó azon a hatalmas asztalon, amelyhez Vlagyimir Putyin orosz elnök ültette Orbán Viktort és Emmanuel Macron francia elnököt, hogy többek között az ukrajnai helyzetről is beszéljenek. Sokan a Covid-helyzetnek tudták be az asztal két vége közti távolságot, azonban az asztal-gate két nappal később újabb fordulatot vett.
Ugyanis a magyar kormányfő február elsejei látogatása után mindössze két nappal Putyin már úgy várta Alberto Fernandez argentin elnököt, hogy egymástól néhány centire, kartávolságban voltak egymástól. Hasonló volt a helyzet akkor is, amikor a kínai elnökkel találkozott a 2022-es téli olimpia megnyitóján: se maszkviselés, se nagy asztal, egymástól néhány centire álltak. Aztán február 7-én, amikor Emmamuel Macron francia államfő tartott vizitet orosz kollégájánál, ismét előkerült az öt méter hosszú, extravagáns bútordarab.
Az ügy akkora hullámokat vert, hogy már az egyik legolvasottabb brit lap, a Guardian is külön cikket szánt a témának. Ebben pedig arra jutottak, hogy az asztal nagy valószínűséggel nem a koronavírus-járvánnyal van összefüggésben – ez esetben ugyanis minden alkalommal használnák –, hanem inkább a szimbolikus jelentősége a lényeg. Mivel mindkét tárgyalás fő fókusza nagy valószínűséggel az ukrán helyzet volt, Putyin ezzel távolságtartást akarhatott mutatni, a világsajtót bejáró képekkel pedig erőt akar demonstrálni.
(Kiemelt kép: Kremlin Press Office / Handout / Anadolu Agency via AFP)