Mexikóban agyonlőttek egy ismert újságírót

Agyonlőttek egy ismert újságírót a délnyugat-mexikói Guerrero államban helyi idő szerint szombaton. Az állam ügyészsége nyomozást indított.

2023. július 16., 07:19

Szerző:

A hatóságok tájékoztatása szerint Nelson Matust, a Lo Real Guerrero című hírportál főszerkesztőjét Acapulcóban lőtték le egy parkolóban. Matus ellen már 2017-ben és 2019-ben is gyilkosságot kíséreltek meg. Balbina Flores, a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet mexikói irodavezetője kiemelte, hogy Matus 15 éve foglalkozott az államban elkövetett, felderítetlenül maradt erőszakcselekményekkel. 

Alig egy héttel korábban a hatóságok megtalálták a La Jornada című lap eltűnt újságírója, Luis Martin Sanchez holttestét. A Riporterek Határok Nélkül Mexikót a világ egyik legveszélyesebb államának tartja, ahol komoly kockázatot jelent újságíróként dolgozni. A szervezet adatai szerint 2000 óta több mint 150 újságírót öltek meg az országban.

A mexikói kormány szerint 2022-ben 13 újságírógyilkosságot jegyeztek fel, és a hatóságok vizsgálják, hogy ezek az események összefüggésben álltak-e az áldozatok szakmájával. A korrupciós ügyek és kábítószer-kereskedelem témájával foglalkozó újságírók elleni bűncselekmények többsége büntetlenül marad.

(Kiemelt képünkön: A mexikói hadsereg katonái és az állami rendőrség tagjai ellenőrzik azt a területet, ahol Nelson Mateus mexikói újságírót meggyilkolták Acapulco üdülővárosban, Guerrero államban, Mexikóban, 2023. július 15-én. Fotó: FRANCISCO ROBLES / AFP)