Megvan 2022 legveszélyeztetettebb tava

A világ egyik legszegényebb országa éhezik, tavuk élővilága pedig pusztul. 

2022. február 2., 21:59

Szerző:

A világ egyik legrégibb tavát, a dél-afrikai Nyasza-tavat nyilvánították a természetvédők az 2022-es év veszélyeztett tavának  közölte szerdán az MTI. 

A Global Nature Fund (GNF) nevű környezetvédelmi alapítvány és az Élő Tavak (Living Lakes) Világszövetség indoklása szerint az egyedülálló ökoszisztémát súlyosan veszélyezteti a klímaváltozás, a túlhalászás és a Délkelet-Afrikát jellemző népességnövekedés következményei.

A Nyasza-tó, más néven Malawi-tó a világ tíz legnagyobb tavának egyike, területe mintegy 29 ezer négyzetkilométer. Afrikában ez a harmadik legnagyobb és a második legmélyebb tó. Minden évben a vizes élőhelyek világnapján, február 2-án hirdeti ki a GNF az év veszélyeztetett tavát, hogy felhívja a figyelmet egy emberi tevékenység miatt fenyegetett tóra vagy vizes élőhelyre.

Malawi 19,7 millió lakosával a világ egyik legszegényebb országa, népessége az elmúlt évtizedekben megötszöröződött.

„Az élelmiszerigény alig fedezhető, ennek következménye a túlhalászat, a fajok eltűnése, a Malawi-tó szennyezése”

– mondta Daniel Mwakameka, az Action for Environmental Sustainability (AfES) malawi környezetvédelmi szervezet munkatársa. A környezetvédők kiemelték: 700-800 sügérfajával, melyek közül sok a világon egyedül itt fordul elő, a Malawi-tó a Föld egyik halfajban leggazdagabb ökoszisztémája.

A helyenként 700 méter mély tó fedezi ma Malawi állatifehérje-igényének 70 százalékát, ami nagy veszélyt jelent a halállományra. Ráadásul a Nyasza-tó különösen érzékeny a klímaváltozás hatásaira. Mivel Kelet-Afrikában a csapadék mennyisége az elmúlt két évtizedben erőteljesen visszaesett, a tó vízmennyisége is csökkent, ami halak millióinak létét veszélyezteti.

A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták azt is, hogy célzott intézkedésekkel még meg lehet menteni ezt a különleges ökoszisztémát.

(Kiemelt kép: LILONGWE, MALAWI - Lakosok a Lilongwe City piacán Lilongwe-ban 2020. május 18-án. Fotó: AMOS GUMULIRA / AFP)