Megsemmisült a Hamász rakétáinak egyharmada
A Hamász rakétáinak egyharmadát semmisítették meg az izraeli légicsapások - közölte az egyik izraeli televíziós állomás hírszerzési értesülésekre hivatkozva.
A 10-es Csatorna nevű adó szerint a radikális palesztin szervezetnek az eredeti háromezerből mintegy kétezer rakétája van még meg, közöttük több száz olyan, amelyik képes elérni távoli izraeli célpontokat is. Kedden riadó volt már a határtól negyven kilométerre fekvő Beér-Sevában is, noha nem találták el, a lövedék egy tőle északabbra lévő faluba csapódott be. A nap folyamán legalább 20 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből -- írja az MTI.
Az izraeli hadsereg szombat óta támadja a levegőből a Hamász radikális palesztin szervezet uralta Gázai övezetet, azt állítván, hogy meg akarja semmisíteni a Hamász infrastruktúráját, térdre kívánja kényszeríteni a Hamászt. Palesztin források szerint a halálos áldozatok száma eddig mintegy 370, köztük civilek is vannak. Izraelben négyen haltak meg a palesztin rakétatámadásokban.