Megölték a Barcelonában gázoló kisbusz terroristáját

A férfi egyike volt annak az öt merénylőnek, akit Cambrilsban lelőttek.

2017. augusztus 18., 19:23

Szerző:

A Barcelonában a La Ramblán a tömegbe hajtó fehér Fiat kisbusz sofőrje az egyike annak az öt terroristának, akivel péntek hajnalban rendőrök végeztek a katalán fővárostól 120 kilométerre délnyugatra fekvő Cambrils városában – írja az El Pais és az El Periodico is. Ez a feltevés korábbi rendőrségi közlésekben is szerepelt, most pedig hivatalosan is megerősítették. A furgont egy 18 éves marokkói fiú, Moussa Oukabir vezette, aki gyalog menekült el a helyszínről azután, hogy a járművével 600 méteren át gázolt el a La Ramblán a Plaça de Catalunyától a Pla de l'Osig mindenkit, aki csak az útjába tévedt. Tizenhárom embert ölt és hozzávetőlegesen százat sebesített meg. A róla írt cikkünket ide kattintva olvashatják el.

Fotó: AP

Néhány órával a Barcelonában végrehajtott merénylet után Cambrilsban öt terrorista egy fekete Audi A3-assal gázolt el embereket a helyi jachtklub, a Club Náutic előtt, majd a kocsijukkal belerohantak egy ellenőrzőponton álló rendőrkocsiba. Késekkel, machetékkel és fejszével a kezükben szálltak ki az Audiból, amire a rendőrök tüzet nyitottak rájuk. Négy terrorista a helyszínen életét veszítette, az ötödik később halt bele a sérüléseibe. Először úgy tűnt, hogy a terroristák robbanómellényt viselnek, de később kiderült, hogy nem valódi pokolgépeket aggattak a testükre, csak félelmet akartak kelteni.

Moussa Oukabir
Forrás: RTVE / Twitter

Később kiderült, hogy négy terroristával egy rendőr végzett, akinek Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök szerint „nem volt könnyű dolga”, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan „professzionális szakembernek” számít. Az ötödik terrorista menekülés közben arcon szúrt egy embert, mielőtt lelőtték volna.

Fotó: EPA

A cambrilsi merényletben hét ember sérült meg. Egyikük a nap folyamán meghalt.

A hatóságok eleve egy ügyként kezelték a Barcelonában és a Cambrilsban végrehajtott gázolást. A terroristák valószínűleg robbantani is akartak valahol, erre utal legalábbis az az alcanari detonáció, amelyben szerda délután egy ember meghalt, egy ház pedig a földdel vált egyenlővé a Barcelonától 200 kilométerre délnyugatra fekvő városban. Az egyelőre nem világos, hogy az alcanari incidens milyen kapcsolatban át a két gázolással.

(UPDATE: Szombati hatósági közlések szerint a furgonnal nem Moussa Oukabir, hanem egy Younes Abouyaaqoub nevű férfi hajtott bele a tömegbe Barcelonában.)

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.