Megnevezték azokat a magyar diplomatákat, akik segítettek Magyarországra csempészni Nikola Gruevszkit

2018. november 17., 02:00

Szerző:

Egyre több részlet derül ki arról, hogyan sikerült útlevél nélkül Magyarországra jutnia Nikola Gruevszkinek, a vesztegetésért két év börtönre ítélt macedón exkormányfőnek. Azt már lehetett tudni, hogy a politikust Montenegró fővárosából, Podgoricából egy olyan nagykövetségi autó vitte el a szerb határig, amelyben rajta kívül Császár Zoltán, a podgoricai magyar nagykövetség első beosztottja és Félegyházi Csaba konzul ült, most viszont montenegrói rendőrségi közlésekre hivatkozva a Deutsche Welle írja, hogy Gruevszki korábban 

szintén két magyar diplomata, a Tiranában szolgálatot teljesítő Kulcsár Antal konzul és Várfalvai Csaba gazdasági felelős társaságában vasárnap Bozjénél lépett be Montenegró területére.

Az eddig rendelkezésre álló információk szerint Gruevszki a macedón fővárosból, Szkopjéból először Albániába ment személyi igazolványával, majd a fővárosban, Tiranában lévő magyar nagykövetségen jelezte, hogy Magyarországon  menedékjogot akar kérni. November 11-én 19 óra 19 perckor ért a bozjei határátkelőhöz Kulcsárral és Várfalvaival, Montenegrót pedig alig három órával később, 22 óra 16 perckor már el is hagyta. Szerbiáig, a dobrakovói határátkelőig Császár és Félegyházi vitte el egy 55A05 jelzésű gépkocsival.

Orbán és Gruevszki

Csütörtökön este az albán rendőrség azt erősítette meg, hogy Gruevszki Magyarország tiranai nagykövetségének a gépkocsijával utazott Albániából Montenegróba. Azt Montenegró belügyminisztériuma is megerősítette, hogy Gruevszki rövid időn az ország területén tartózkodott, a podgoricai hatóságok a törvényi előírások szerint cselekedtek. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfóján azt állította, hogy Magyarország nem segített hazája elhagyásában a macedón exkormányfőnek. Bár a Deutsche Welle megkérdezte a szerb hatóságokat, hogy Gruevszki mikor és hogyan jutott el Magyarországig, erre nem kapott választ. Ennek kapcsán az Átlátszó pendítette meg, hogy szerdáig Bécsben állt az az OE-LEM lajstromjelű Bombardier Global 600 típusú hírhedt magánrepülőgép, amelyet Orbán Viktor is használt már, ekkor viszont először Budapestre, majd Belgrádba szálltak vele, hogy aztán visszatérjen Budapestre. A magánrepülőgép november 14-én reggel hatkor emelkedett a levegőbe Bécsben, fél hét előtt nem sokkal landolt Budapesten, nyolckor elindult Belgrád felé, és fél 9-kor le is szállt ott. Budapestre csak délután fél négykor indult vissza, hogy aztán négykor landoljon is.

Ha az Átlátszó feltevése helytálló, akkor Gruevszki afféle elterelő hadműveletként jelentette be kedden a Facebook-oldalán, hogy már Budapesten van, ahol menedékjogot kér. Azt Gulyás sem volt hajlandó elárulni, hogy a macedón exkormányfő hogyan jött Magyarországra, de bárhogyan is tette, illegálisan érkezett, hiszen a macedón hatóságok 2017 júliusában elvették tőle az útlevelét. És biztos az is, hogy nem egyszerűen jogi kérdésről van szó, amit az Orbán-kormán politikusai szeretnének elhitetni.

Gruevszki tíz éven át, 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke. Abba a Titanic néven ismert botrányba bukott bele, amelyben kiderült, hogy a pártja, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) több mint 20 ezer embert – tisztségviselőket és másokat hallgatott le illegálisan a 2014-es parlamenti választások előtt. Az emiatt indított per még folyamatban van, két év börtönre egy másik, Tank névre keresztelt ügyben ítélték, mert 2012-ben törvénytelenül utasította Gordana Jankuloska belügyminisztert, hogy szerezzen be neki egy 600 ezer eurós páncélozott Mercedes-Benz 600-ast magánhasználatra. A belügyminiszter egy külön tárgyalássorozat végén hat évet kapott.

Annak ellenére, hogy Gruevszki illegális határátlépőnek számít, „biztonsági okokból” nem vitték Röszkére vagy Tompára a tranzitzónába, sőt, a Miniszterelnökség bejelentése szerint különleges eljárásban bírálják el a menedékjogi kérelmét. A politikus kiváló viszonyban van Orbánnal, aki többször kampányolt mellette, talán hálából is, hiszen Stop Soros néven elsőként nem Magyarorszságon, hanem még a Gruevszki irányítása alatt álló Macedóniában indult kampány az amerikai magyar milliárdos ellen.