Megint odacsapott a „rebellis” first lady

A francia sajtó fél év után ismét a first lady botrányától hangos. Valérie Trierweiler, a köztársasági elnök élettársa ezúttal nem elődjének, François Hollande elnök korábbi párjának szólt be, hanem munkahelyi főnökét, a Paris Match főszerkesztőjét osztotta ki, meglehetősen bárdolatlanul. Igaz, csak egy telefonüzenetben. A két hete lezajlott konfliktus a Le Canard Enchainé jóvoltából a napokban kapott sajtónyilvánosságot.

2013. február 26., 11:51

A szatirikus hetilap beszámolója szerint a jelenleg is újságíróként dolgozó first lady indulatait saját lapjában, a Paris Matchban február 7-én megjelent címlapsztori hevítette forrpontra. A négyoldalas írás a riporternő és a mára köztársasági elnökké avanzsált szocialista politikus titkos kapcsolatának kezdeteit, a Luxembourg-kertbeli andalgásaik időszakát idézte fel „Szerelem zárójelben” címmel. Trierweiler, akit előzetesen nem tájékoztattak a publikációról, mobilt ragadott, de nem érte el Olivier Royant főszerkesztőt, így az üzenetrögzítőre zúdította rá felháborodását: „Épp most olvastam a szar újságodat" – kezdte ordítva mondandóját, majd leszólta a cikkhez mellékelt „szar fotókat”, s végezetül kimondta a verdiktet: „Az egész lap egy rakás szar!”

Az Élysée-palota illetékese csak részben cáfolta a Canard Enchainében megjelent állításokat, főleg azt hangsúlyozta, hogy bár az elnök élettársa valóban tiltakozott a Paris Matchnál, de szerinte a first lady „nem használ ilyenfajta szavakat”, és „jóval elegánsabb formában” adott hangot nemtetszésének.

A Paris Matchnál máshogy látják a dolgot. A főszerkesztőt, aki húsz éve dolgozik együtt az egyébként igen tehetséges újságírónővel, „sokkolta” az indulatos beolvasás, de megjegyezte: már hozzászokott, a múltban is volt néhány konfliktusuk. „Majd lenyugszik” – tette hozzá kissé szeptikusan.

A kollégák viszont már-már kezelhetetlennek ítélik a helyzetet. Amióta Trierweiler asszony a „première dame” (first lady) szerepkörébe lépett, nem jár be munkahelyére, havonta két alkalommal e-mailben küldi el a laphoz szokásos kulturális ajánlóit, de fogalma sincs arról, mi történik a szerkesztőségben.

Újságírókörökben terjedőben van a nézet, hogy az elnök élettársa nehezen birkózik szakmai és protokolláris szerepkörének kettősségével, és nem képes kordában tartani saját lobbanékony természetét sem. Egyesek szerint némely szeszélyes döntése bosszúálló hajlamára enged következtetni.

Nemkívánatos kollégák

Az elnöki pár február közepén lezajlott új-delhi látogatása néhány médiamunkásnak kellemetlen megleptést okozott. A Paris Match kiküldött tudósítója, a first lady által kritizált cikk szerzője nem szállhatott fel az indiai fővárosba tartó gépre, a TF1 televízió riporterét viszont viszont kizárták abból a médiacsapatból, amely Új-Delhiben egy szegény sorsú kisgyermekeket befogadó alapítvány központjában tett látgatására kísérte el a francia elnök élettársát. Magyarázat persze nem volt, ha csak az nem, hogy Valérie Trierweiler perben áll a TF1 tévé politikai szerkesztőségét vezető Christophe Jakubyszynnal, aki La Frondeuse (A rebellis) címen társszerzőként életrajzi könyvet jelentetett meg az Élysée-palota lakójának választottjáról. Trierweiler asszony 85 000 euró kártérítést követel a szerinte valótlan állításokat tartalmazó könyv kiadójától és az szerzőpárostól.

Mélyütés

A frist lady saját jogán először tavaly június 12-én, a nemzetgyűlési választások véghajrájában került a médiaérdeklődés középpontjába. A nevezetes napon jelentette be Ségolène Royal, a La Rochelle-i választókerület szocialista képviselőjelöltje, hogy a frissen megválasztott köztársasági elnök, François Hollande (aki közel harminc évig volt élettársa, négy gyermekének apja) őt támogatja a választókerületében ellenfeleként fellépő másik szocialista kandidátussal szemben. Néhány óra telt csak el, amikor berepült a sajtóba az új elnök új élettársának rövid twitterüzenete: Valérie Trierweiler Royal ellenfele mellett tette le a voksát.

Twitterbejegyzés ilyen nagyot még nem szólt. A szocialista pártiak körében elképedés, a jobboldalon kaján káröröm fogadta a hírt, a választás második fordulójában Royal kiesett a küzdelemből (nyilván nem Trierweiler partizánakciója miatt). A first lady népszerűségi mutatója zuhanórepülésbe kezdett, 29 százalékon állt meg, a közvélemény 67 százaléka erőteljes elutasítással reagált a látványos, ám kicsit sem ízléses húzásra.

A first lady sokáig nem értette, mi a baj, októberben ismerte be először nyilvánosan, hogy hibázott: „Akkor még nem fogtam fel, hogy már nemcsak egy egyszerű állampolgár vagyok. Többé ilyen nem fordul elő” – ígérte akkor. Úgy tűnik, hamar felejt.

Kapcsolódó anyagunk:

Atipikus első dáma

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.