Megint kezdte elzárni a gázcsapot a Gazprom

A Gazprom orosz energetikai vállalat szerződéssel kapcsolatos nézeteltérések miatt keddtől csökkenti az Engie globális energiaszolgáltatónak szánt gáz mennyiségét – közölte az Engie, amely Franciaország legnagyobb gázszolgáltatója.

2022. augusztus 30., 10:54

Szerző:

Néhány hete a Gazprom arról számolt be, hogy az idei első hét és fél hónapban 36,2 százalékkal, 78,5 milliárd köbméterre csökkentette a nem FÁK-országokba irányuló gázexportját. Emmanuelle Vargon, az energiapiaci szabályozási bizottság (CRE) vezetője kedden egy francia rádióadónak azt mondta, hogy a francia gáztározók töltöttségi szintje jelenleg 91 százalék. A francia kormány azt a célt tűzte ki, hogy november 1-jéig a gáztározók 100 százalékban megteljenek.

Az ukrajnai háború kezdete óta eddig is jelentősen csökkent az Engie-nek szállított gáz mennyisége – mutatott rá közleményében a francia energiavállalat. 

Az Engie aláhúzta: korábbi intézkedéseinek köszönhetően akkor is el tudja látni ügyfeleit, ha a Gazprom felfüggeszti a szállítást. A szolgáltató július végén már jelezte, hogy számottevően csökkentette pénzügyi és fizikai függőségét az orosz földgáztól, amely jelenleg beszerzési forrásainak mindössze négy százalékát teszi ki. A vállalatot vezető Catherine MacGregor leszögezte: nincs ok az aggodalomra.

Az energiaszolgáltató hétfőn megerősítette, hogy tárgyal a Sonatrach algériai állami olajtársasággal az onnan érkező szállítások növeléséről.

Az Engie legnagyobb részvényese – közel 24 százalékos részesedéssel – a francia állam. 

Az Aggregated Gas Storage Inventory (AGSI) európai platform a múlt héten közölte, hogy megközelítette a 90 százalékot a gáztározók töltöttsége Franciaországban, így az ország jó úton van afelé, hogy elérje célját, és novemberig teljesen feltöltse a készleteket. 

Olivier Véran kormányszóvivő ugyanakkor figyelmeztetett: ez nem jelenti azt, hogy Franciaország átvészeli a telet a készletekből, ha az oroszok felfüggesztik a szállítást, vagy ha túl nagy lesz a hazai fogyasztás. 

Mindazonáltal Franciaország egyes európai partnereinél kevésbé függ az orosz gáztól, amely fogyasztásának 17 százalékát teszi ki. 

Elisabeth Borne francia kormányfő hétfőn felszólította a vállalatokat, hogy a jövő hónapig dolgozzák ki energiatakarékossági terveiket. A miniszterelnök figyelmeztetett: a cégek lesznek az első áldozatok, ha Franciaország valaha is rákényszerül a gáz- és az áramfogyasztás korlátozására.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: BARBARA GINDL / APA / AFP)

18:20

Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg immár mentességet élvez a vádhatósággal szemben a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró 2018-as meggyilkolása miatt az Egyesült Államokban indított perben, mivel múlt héten a szunnita királyság miniszterelnökévé nevezték ki - jelentették ki a trónörökös ügyvédei egy amerikai bíróságon hétfőn.