Meghalt Mihály román király

2017. december 5., 14:33

Szerző:

Kilencvenhat éves korában elhunyt Mihály volt román király – közölte az egykori uralkodó családja. Mihály daganatos betegségben és leukémiában szenvedett, Svájcban kezelték, ottani rezidenciáján érte a halál. Ő volt az utolsó olyan személyiség, aki a második világháború idején államfő volt.

Fotó: AP/Octav Canea

Mihály márciusban súlyos betegségére hivatkozva közölte, hogy visszavonul a közélettől, és lányát, Margit trónörökös hercegnőt bízta meg, hogy a „korona őreként” képviselje a román királyi családot. Utoljára 2014 novemberében, 93. születésnapján mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Bár Mihály korábban sem volt aktív szereplője a román közéletnek, nagy tiszteletnek örvendett Romániában, és személyes tekintélye is hozzájárult ahhoz, hogy a királyság eszméje az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé vált.

A román uralkodókat eddig a Curtea de Argesen épült 16. századi kolostorban helyezték örök nyugalomra, itt azonban nincs már hely újabb kripták kialakítására, ezért 2009-ben egy új királyi kápolnát építettek a régi templom szomszédságában. Mihály tavaly elhunyt feleségét, Anna volt királynét már itt temették el.