Megerősítené Moldova védelmi képességeit az EU

Az Európai Unió támogatná Moldovát a hatékony biztonsági ágazat kiépítésében, ezért a nyár elején új polgári misszió keretében adminisztratív személyzetet küldene az országba – írta a Welt am Sonntag című német lap uniós diplomatákra hivatkozva.

2023. március 5., 09:11

Szerző:

Elsősorban az igazságszolgáltatás, a rendőrség és a vámhatóság berkeiből érkeznének szakértők Moldovába. Ezen kívül az Európai Unió tanácsadókkal segítené az országot a kibertámadások és a dezinformáció elleni küzdelemben – közölte a lap. 

Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) szakértői már elkezdték a válságkezelési koncepció kidolgozását, amelynek még márciusban el kell készülnie – tette hozzá a Welt am Sonntag. A koncepció javaslatokat tartalmazna a tanácsadó misszió méretére, mandátumára és profiljára vonatkozóan, amelyet azután szavazásra bocsátanának. 

Németország és Románia mellett a misszió legfontosabb támogatói közé tartoztak a balti államok, Lengyelország, az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Svédország, illetve Dánia, Csehország és Portugália. 

Az Ukrajnával határos, 2,5 millió lakosú Moldovai Köztársaságban február óta Európa-barát kormány van hatalmon. A volt szovjet köztársaság Dnyeszteren túli részét oroszbarát szakadárok uralják, és orosz katonák állomásoznak területén.

Az ukrajnai háború kezdete óta Moldovában egyre inkább tartanak attól, hogy Oroszország destabilizálni akarja az országot.

Maia Sandu moldovai elnök azzal vádolta Moszkvát, hogy puccsot készít elő a kormány megdöntésére. Dorin Recean moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy országa csatlakozni akar az Európai Unióhoz, de ennek megvalósulása még évekbe telhet.

(Kiemelt képünk: Katonai öltözéket viselő férfiak vonulnak a tüntetők előtt a kormányellenes tüntetésen, amely távozásra szólította fel Moldova nyugatbarát kormányát, 2022. november 13-án. A volt szovjet tagállam a Gazprom által szállított orosz földgázra támaszkodott. A szállítások 40 százalékos csökkentése jelentősen rontotta az ország áramellátását. Maia Sandu elnök szerint a tüntetések a Moszkva által kezdeményezett hibrid háború részei. A tiltakozásokat az 1 milliárd dolláros bankbotrány kapcsán csalásért elítélt és Izraelben menedéket talált Ilan Șor, oroszbarát politikus kezdeményezése. Fotó: Vudi Xhymshiti/Anadolu Agency/AFP)