Megelőzhető lett volna a szeptember 11-i tömeggyilkosság? – Aligha

A kortárs történelmet meghatározó eseménysor többi eleme azonban megannyi kétely forrása. A New York ikertornyait megsemmisítő két repülőgép, a Pentagonra zuhanó s a Pennsylvania mezőin roncsokra esett kereskedelmi járatokról ellentmondó adataink vannak. A civilizáció jelképének is tekinthető ikertornyok pusztulásának krónikájáról a minden részletre kiterjedő kongresszusi vizsgálat után is kevesebbet tudunk, mint észak és dél polgárháborújáról.

Az első gép (American Airlines) reggel nyolc óra negyvenhat perckor csapódott be az egyik toronyba. Az elnök útban van az Emma E. Booker elemi iskola felé. Az elnöki limóban rajta kívül Ari Fleischer szóvivő, Karl Rove elnöki főtanácsadó és Andrew Card kabinetfőnök.

A kocsiból négy hatalmas antenna emelkedik ki, de az elnök nyugodt. Szerencsétlenség történt, a pilóta szívrohama. S a szokásos fotózás után belép a tanterembe, ahol az olvasási gyakorlatot tartja „Az én kicsi kecském”-ből.

A tanúvallomások itt az emlékezet csődjéről vallanak. A szégyen emlékezete szemérmes. Tovább olvasott-e az elnök, miután a második repülő is becsapódott, amidőn Andrew Card belépett a tanterembe, és a fülébe súgta a hírt? A pánikot akarta elkerülni, vagy egyszerűen nem hitte el, hogy a világ legnagyobb hatalma esendő és támadható?

Ha igaz, a gyerekek szépen ismételték az ő kicsi kecskéje szövegét az elnök után, majd szépen a pad alá tették a könyveiket. Még egy kis búcsúzás a tanító nénitől, és irány a sarasotai repülőtér.

Eközben számos, igaznak rémlő és téves riasztás. Fenyegette-e egy kis fehér repülőgép az Air Force One-t, amiért annak a dobhártyarepesztő harmincötezer láb fölé kellett emelkednie? Egyelőre csak Sarasota fölött körözött a gép, mert félő volt, hogy az elnök merénylet céltáblája lehet.
Az alelnökre ezenközben a titkosszolgálat törte rá az ajtót, és a hóna alatt felemelve vitték egy titkos, biztonságos óvóhelyre, ahonnan csak napok múltán merészkedett ki. Hová indult az elnök? A Washington Post egyik beszámolója szerint (2001. szeptember 29.) hisztérikus rohamát csak azzal tudta csillapítani, hogy visszabújt édesanyja ágyába.

Ezt az újságírót kirúgták, e freudi regresszióról nem hallottunk többet. Az elnök egy légi támaszpontra sietett, ahol biztonságos körülmények között Warren Buffet, a világ akkor leggazdagabb befektetője tárgyalt több kiváltságos befektetővel. (Néhány olyannal is, akiknek az irodái a Világkereskedelmi Központ felső emeletein voltak.) Összeesküvés-elméletek gyártói tüstént azt mondanák erre, hogy ez nem volt véletlen. A történelem józanabb ismerői viszont bevallanák, hogy véletlen volt, kísérteties véletlen, mint ebben a történetben a legtöbb esemény.

Az első repülőgép egyik légikísérője a becsapódásig huszonöt percen át tudósította a gépeltérítésről a földi irányítást, de a beszélgetésből az American Airlines új takarékossági programja csak négy percet rögzített. A kisasszony félelmében rossz járatszámot adott meg, így nem vették komolyan, hogy késekkel felfegyverzett gépeltérítők kerítették hatalmukba a repülőt.

Mindezzel egy időben – mert ezt az eseményt is az egyidejűségek keresztreferenciái alakították – az USA légterének biztonságáért felelős központi intézmény, a Norad (North American Aerospace Defense) két-három napos szimulált hadgyakorlatot tartott szuperszonikus repülőkkel egy feltételezett támadás elhárítására.

Kevesen tudhatták, mi volt a valóság, s mi volt annak égi mása: a főpróba egy elképzelt eseményre, vagy a véres realitás. Tudhatták-e a merénylők, hogy a jobb felkészülés érdekében éppen egy szimulált támadás harci játékának kellős közepén forgatták fel fenekestől a világot? Azt bizonyosan észbe vették, hogy az amerikai légteret biztosító központ a gyerekek örömére a Mikulás útját is nyomon követi az égből a földre. Piros sapka, puttony, mennyből az angyal, ahogyan az egekből radarkövetéssel alászáll.

A vészhelyzetekre a kormánynak természetesen számos terve volt. A Folyamatos Kormányzás tervének életbe léptetése következett a támadások után. A felelős Richard Clarke azt kérdezte szárnysegjédétől, hogyan kell ezt életbe léptetni, ugyanis a szimulált helyzetekben mindig az a személy aktiválta a tervet, aki az elnököt játszotta. De most, az éles helyzetben nem volt ott az elnök, így a tervet csak késéssel lehetett élesíteni.

A légi támaszpontokról elindított harci gépek épp az ellenkező irányba repültek, mint kellett volna. Kiderült, hogy a szuperszonikus gépek felfegyverzése nagyjából három óra alatt történhet meg. Most sikerült negyvenöt perc alatt – de lekéstek arról, hogy a célpont felé süvítő gépet a levegőben megsemmisítsék, mert erre csak az elnök adhatott volna utasítást, de ő részben olvasási gyakorlatot vezényelt, részben – az iskola elhagyásakor – rossz irányba indult vele a kocsisor, mert úgy rémlett, hogy ellene is merénylet készült. Az elnök nem tudta, hol van, és róla sem tudták, hol van. Végül Ohióban érte utol az alelnök a tűzparancs ügyében. De akkor már nem volt mit lelőni.

Ezek a kísérteties részletek, a képzelt és a valóságos haditervek kereszteződése, az alá- és fölérendelt kormányhivatalok egybehangolatlan pánikreakciója feltárta a költségvetési címletek kisajátítására készült védelmi fantazmagóriák fényévnyi távolságát a valóságtól. Az Egyesült Államok példátlan készültségi rendszeréből hiányzott a jogosultságok és felhatalmazások finommechanikája. Washingtont felkészületlenül érte a támadás.

Megelőzhető lett volna a tömeggyilkosság? Aligha. A terrorista egy lépéssel mindig megelőzi a védekezést. Az aszimmetrikus háborúban az elszánt gyilkos ezreket öl meg olyan körülmények előnyét kihasználva, hogy a merénylet pillanata egyszersmind a büntetésé – a tett a merénylő önkivégzésével egyidejű.

Az összeesküvés-elméletek közös hibája, hogy a felelősséget a merénylőről a védőrendszerre hárítja át, vagy ami még megbocsáthatatlanabb, az áldozatokra. Itt az áldozat a provokátor. Továbbá: nincs mit kezdeni addig a tanulságokkal, amíg a merénylőket öngyilkosoknak, és nem gyilkosoknak nevezzük. Nincs tanulság, ha nem vesszük észre, hogy hét év alatt az ellenfélnek nem sikerült újabb merényletet végrehajtania. Bravó, Amerika! Egy kormányzat dolga – bármily meglepően hangzik – a polgárok védelme interkontinentális rakéták és záptojások ellen.

A megtorlás nem sokáig váratott magára. A merénylők vezérének és eltervezőjének operációs hátterét semmisítették meg elsőnek. A tálibokat, bármennyire próbálkoznak is visszakerülni, kiűzték Afganisztán uralmából. Szaddám megdöntésére, meglehet, hamis érvekkel, de sor került. A háború folytatása vagy befejezése mégsem az elnökválasztás első számú tétje. Kulturális harc folyik abortuszról, emigrációról, emberi jogokról, szegénységről. Meg arról, hogyan sugározzon erőt Amerika. Akárki nyeri is azonban a soron következő elnökválasztást, az USA külpolitikája változni fog: a hét esztendeje bekövetkezett sokkot más stratégiával gyógyítják.

Amerika nemegyszer az óriások sértődöttségével válaszolt a szeptemberi merényletre. A nemzet biztonságát a republikánusok a szabadságjogok megnyirbálásának árán is elsőrendű kérdésként kezelik. A háború milliárdokat emészt fel, a belpolitikai populizmus a polgárok félelmét korbácsolja fel. A csíkos amerikai zászló csillagokkal kirakott bikinijébe csomagolt republikánus alelnökjelölt asszony, ötgyermekes családanya lőfegyvert dédelget egy valószínűleg manipulált képen, amely a harcias amazonok jogait hirdeti. Richard Armitage egykori miniszterhelyettes keserűen jegyezhette meg: alighanem Amerikának egyetlen exportcikke maradt, a félelem.

Az elnökválasztást a nemzetbiztonság kérdése, a háborún túl a belbiztonságé dönti el. Az alvó, jegelt terrorista sejteket ki számolná fel ügyesebben? Használt-e, hogy a terrortámadás után több tízezer muzulmánnak jelentkeznie kellett nyilvántartásba vételre?

Obamának sokak szemében nemcsak az a baja, hogy fekete. Ezen a félelmen az amerikai többség, bízvást mondhatjuk, túljutott. Vannak további hátrányai is. Hillary Clinton harciasabbnak fest, mint a civil Obama. Ez egy értelmiségi, akire sohasem jártak jó idők az amerikai politikában. Vele szemben a republikánus elnökjelölt: bombázópilóta, sőt, ami még rosszabb, hős, veterán. Hetvenkét esztendős. Esélyeit az sem növelte, hogy két választási vereséggel a puttonyában Orbán Viktor arra járt, s úgy látta, hogy a harcos katona esélyei növekedtek. Hogy miért jó a magyarságnak az eddigi politikát folytató konzervativizmus esetleges győzelme, azt hiába kérdeznénk attól, aki az utóbbi időben a jelenlegi elnök előszobájáig sem jutott el. Nincs demokratikus párt Amerikában, amelyik a Magyar Gárdát és cinkosait tolerálná. Mindazonáltal, ha a háborútól a saját földjén elszokott népet újabb támadás érné, a demokratáknak esélyük sincs a fegyvercsörgető McCainnel szemben.

Meglehet, Amerika rosszul válaszolt a terrortámadásra. De akinek háromezernél is több polgárát elvetemült kommandósok semmisítik meg, s ezek a kommandósok valójában egy maradi ideológia nevében a nyugati civilizáció egyik jelképét törölték el föld színéről, annak nincsenek különösebben jó válaszai. Ha nem tudjuk, kitől kell félni, jobb mindenkitől. A birodalmak jelszava nem változott a pun háborúk óta: Carthaginem esse delendam – Karthágót a földdel kell egyenlővé tenni.

A szeptemberi támadás hetedik évfordulója borúsabb égbolttal köszönt be. A világ gazdasága válságban, az olajár az egekben, az ingatlanpiac összeomlott. Izrael után Madrid és London is megszenvedte a terrorizmust, amelyet a könnyebb azonosítás kedvéért iszlám fasizmusnak is neveznek.

Amerikában a politikai árkok mélyebbek, mint valaha. Uramisten, mentsd meg Amerikát ettől a csőcseléktől! – fohászkodott a New Republic főszerkesztője a republikánusok konvenciójára. Nyolcesztendei kormányzás után úgy viselkedtek, mintha most találnák ki Amerikát. Egy öt hónapos Dawn-kóros csecsemőt adtak ott kézről kézre az életpárti vallásosak: az alelnökjelölt asszony minden orvosi tanács ellenére megszült gyermekét.

Az ikertornyok megtámadásának kiötlője, Oszama bin Laden szabadlábon, a pakisztáni afgán határ törzsi területén. A hetedik évfordulót minden bizonnyal azzal ünnepli, hogy tucatnyi feleségének félszáz csemetéjéből a kiválasztottaknak olvas fel arabusul a kicsi kecskéről egy föld alatti barlangban.