Márffy Ödön: Kilátás a Comói-tóra
Cézanne tanítványa, a magyar konstruktivizmus egyik mestere, a Nyolcak avantgárd csoport tagja, és nem utolsósorban Boncza Bertának, azaz Csinszkának, Ady Endre özvegyének második férje. Márffy Ödön (1878-1959) festőművész, Itália szerelmese volt.
Márffy már párizsi tanuló éveitől kezdve rendszeresen járt Olaszországba festeni. Különösen vonzódott Észak-Olaszországhoz, a Comói-tó vidékéhez, ahol érett korszakának e jellegzetes alkotása is készült.
Mint hasonló hangulatú társasági, kerti, tóparti jelenetein a táj bravúros megfestése mellett a művész ezúttal is intim világba enged bepillantást úgy, hogy közben megtartja a jelenet diszkrét varázsát. Semmit sem mesél el, pusztán sejtet. A hegyek lábánál kiöblösödő tóra hotel vagy villa erkélyéről látunk. A szőlőlugasos teraszon meghitten üldögélő fiatal nő épp túl van a reggelin vagy az uzsonnán. A vele szemben lévő teríték és a hívogató, üres nádfotel mutatja: nincsen egyedül, kedvese (talán maga a festő?) csak egy pillanatra hagyta magára, hogy az simogató, késő nyári napsütésben élvezze a hegyek és a víztükör látványát, a fodrozódó tó felől fújó szellőt. Idill, nyugalom és harmónia, életszeretet - virtuóz, könnyed ecsetjárás, lazúrosan egymásba olvadó színek: ez Márffy örök népszerűségének titka.
Márffy Ödön életmű-kiállítása augusztus 1-ig látható budapesti KOGART galériában.