Maradt a patt Macedóniában
Győzelmet ünnepelt a vasárnapi parlamenti választás után mind a két fő politikai erő Macedóniában. A tíz éve kormányzó jobbközép VMRO-DPMNE és albán koalíciós partnere a hatalomba való visszatérést ünnepelték. Ugyanezt tették a szociáldemokrata SZDMSZ és partnerei is. A jobboldal a szavazatok 99,34 százalékának összeszámlálása után 452 709 ezer voksnak örült. Ők az elsők, övék a győzelem! – ezt harsogta Nikola Gruevski pártvezér és volt kormányfő. A szocdemek alig kevesebbet, 436 469-et kaptak. Zoran Zaev, a szociáldemokraták elnöke, Sztrumica polgármestere arra hivatkozik, hogy az ellenzéki pártok több szavazatot kaptak és valamennyi nagyvárosban is a baloldal győzött.
A Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség hívei ünnepelnek a választás éjszakáján Szkopjéban. MTI/EPA/Valdrin Xhemaj
A választási bizottság számításai szerint a 123 tagú macedón parlamentben a VMRO 51, az SZDSZM 49 képviselői helyre számíthat. Az ellenzék vitatja ezt az eredményt, több helyen újraszámlálást követelnek. A kormányalakítás jogát az a párt fogja megszerezni, amelyik több képviselőt tud maga mellé állítani a kisebb-nagyobb albán pártokból, illetve megszerzi a külföldön élők által választott három képviselő támogatását.
A mostani voksolás idő előtti volt. A 2014-es választás után a szociáldemokraták bojkottálták a parlamentet, mivel szerintük a jobboldal csalással nyert. 2015-ben Zaev nyilvánosságra hozott egy csomó felvételt, ami azt bizonyította, hogy Gruevski irányítása alatt a titkosszolgálat legalább húszezer embert – főleg, de nem kizárólag politikai ellenfeleit – lehallgatott. A botrányt tüntetések sorozata követte, nemzetközivé nőtt, s a rendezésért fellépett az EU is. Elérték, hogy új választást írjanak ki, Gruevski pedig addig is lemondjon a kormányfőségről.
Gruevski hosszabb ideje autoriter kormányzást folytatott, s nem csak a lehallgatások bizonyították: korrupt és megsérti az emberi jogokat. A VMRO-DPMNE kormányzása alatt a jobboldal erőteljes nacionalista tudatépítéssel próbálkozott: a fővárost, Szkopjét klasszicizáló szobrokkal tömték tele. Több külföldi megfigyelő és turista a világ giccsfővárosaként írta le a várost. Az egy főre jutó GDP (5500 dollár) ettől nem emelkedett jelentősen, s a folytatódott a fiatalok elvándorlása. Nem rendeződtek Gruevski kormányzása alatt Macedónia nemzetközi viszonyai sem. Sokszor írtak ugyan arról, hogy megoldódik a névvita Görögországgal, de ebből nem lett semmi. A görög baloldal ugyanúgy blokkolja a macedón NATO-csatlakozást és az EU-belépésről való tárgyalásokat, mint jobboldali elődjei.
Az EU-nak eközben létszükséglete lett a macedóniai stabilitást a közel-keleti menekültválság miatt. A Nyugat-Európa felé áramló tömegek végigvándoroltak Macedónián is. A kormány erőtlenül próbálta csak megállítani a migráció egymás követő hullámait, amelyet a görögök ráeresztettek.
A patthelyzet tehát tartósnak ígérkezik, a társadalom megosztott. Nem csak az ortodox macedón szlávok és a többnyire muzulmán albánok nemzetiségi közösségei léteznek. Vannak muzulmán szláv közösségek, élnek az országban törökök, nagyszámú roma s olyan kisebb népcsoportok, mint a vlachok, akik közül a nemrég szentté avatott, szkopjei születésű Kalkuttai Teréz anya is elszármazott. A politikai szembenállásban az öröklődő jobb- és baloldali tradíciókhoz járulnak személyes elemek is. Nikola Gruevskit sokszor sorolják az új posztmodern nacionalista, populista vezérek közé, aki képes sokakat megszólítani. Olyanokat is, akiknek nem sok előnyük származik a vezérkedéséből. Gruevski – állítják bírálói – megszállta embereivel a gazdaságot és az önkormányzatokat. Mindent átszőtt a korrupció és a személyi kultusz. Az állami kézben lévő média pedig az ő szolgálatába állt.
Néha a gyümölcssaláta is robban
Olaszul a gyümölcssalátát nevezik „macedoniának”. Azt a különböző színű és illatú gyümölcsökből összevágott, esetleg valamilyen sziruppal leöntött keveréket, amelyet az étkezés végén tálalnak fel. Azt gondolom, az elnevezés valamikor a az előző századforduló éveiben rögzült, amikor Itália lakói egyre-másra értesültek arról, hogy az Oszmán Birodalomnak ez a soknyelvű, sokvallású területe, amelyet oly sok állam szeretett volna magáénak tudni, milyen konfliktusok, harcok, háborúk színhelye. A helyzet azóta sokszor változott: háborúból is volt itt minimum négy, ha nem több. (Az ország egyik legerősebb pártja a jobbközép VMRO elnevezése is a 20. század elejéről datálódik, az akkori törökellenes partizánok [terroristák?] nevezték pártjukat Belső Makedón Forradalmi Szervezetnek. Később, 1934-ben a VMRO emberei ölték meg Marseille-ben II. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A merénylők Magyarországon készültek fel tettükre.)
A volt Jugoszlávia tagköztársasága viszonylag fájdalommentesen szakadt el Szerbiától. Az államalapítás után tíz évvel tört ki egy kisebb macedón–albán polgárháború a 2,1 milliós államban. Ezután valamelyes rendezték a szláv és az albán polgárok közötti viszonyt, de a kapcsolat továbbra sem harmonikus, amihez hozzájárul az albánok növekvő részaránya. A macedón nyelvet és nemzetiséget sokáig hivatalosan is vitatták Bulgáriában, de az utóbbi évtizedekben a bolgár állam nyíltan már nem vonja kétségbe, hogy az elmúlt hetven évben kialakult a macedón-szláv identitás és nyelvi különállás. Ezzel együtt legalább százezerre becsülik azon macedónok számát, akik Bulgária EU-tagsága után bolgár útlevelet is szereztek.
Az egykori oszmán tartományon most három állam (Macedón Köztársaság, Görögország, Bulgária) osztozik. Görögországnak van Macedonia nevű tartománya. Ez az indok arra, miért blokkolja Athén az ország felvételét az európai szervezetekbe és a NATO-ba. Az ENSZ-ben mostanáig FYROM néven szerepel, ami a „Macedónia, volt Jugoszláv köztársaság” rövidítése. A térségben ott van továbbra is Törökország s a Kelet és Nyugat európai hatalmai. Ez a térség, ahol a nemzetté válás és az államalapítás folyamatai máig konfliktusokat okoznak. Ezért aztán minden politikai mozgás, ami itt történik, egyben újabb válság előjele.
