Már temetik az atomalkut

"Iránt nem olyan egyszerű legyűrni."

2021. december 14., 08:04

Szerző:

Továbbra is eredménytelenek az iráni atomalku felélesztését célzó bécsi egyeztetések – közölte hétfőn újságírókkal több magas rangú diplomata.

A német, a francia és a brit delegáció nevük elhallgatását kérő tagjai azt mondták, hogy a feleknek mind ez idáig nem sikerült áttörést elérni az egyeztetéseken. Figyelmeztettek az idő rövidségére is, emlékeztetve arra, hogy Irán ugyanakkor folytatja nukleáris programját.

Mindeközben Mohszen Baharvand, Irán nagy-britanniai nagykövete a BBC hírtelevízióhoz hétfőn eljuttatott közleményében leszögezte: hazája továbbra is elkötelezett az atomalku felélesztése mellett, de nem tűr sürgetést. 

"Az óra a másik térfélen ketyeg" – tette hozzá Baharvand.

A nagykövet egyúttal kitért ama hírekre is, amelyek szerint amerikai és izraeli erők – diplomáciai kudarc esetén – akár le is rombolnák az iráni atomlétesítményeket: "Iránt nem olyan egyszerű legyűrni" – jelentette ki.

Ali Bagheri iráni főtárgyaló a hét végén az iráni Press TV-nek a tárgyalások kapcsán azt mondta, hogy továbbra is több vitás kérdés van a felek között, amelynek megoldásához magas szinten hozott döntésekre van szükség.

A 2015-ben megkötött atomalku felélesztését célzó tárgyalások a múlt héten, néhány napos szünetet követően indultak újra. A megbeszéléseken az aláírók, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína mellett közvetetten az Egyesült Államok is részt vesz, jóllehet Washington 2018-ban, Donald Trump elnöksége alatt egyoldalúan kilépett a megállapodásból, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Válaszul Teherán fokozatosan állította le a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

Irán továbbra is e szankciók feloldását teszi a további egyeztetések feltételévé.

(Kiemelt képünk illusztráció. A Maxar Technologies által 2020. július 8-án közreadott műholdkép a közép-iráni Natanzban lévő urándúsító üzem egyik megrongálódott épületéről (k). 2020. július 2-án egy robbanás után tűz ütött ki a létesítményben, az Iráni Atomenergia Szervezet közlése szerint a balesetben megrongálódott egy félig kész épület, de a centrifugáknak helyet adó létesítményben nem esett kár, és emberi sérülés sem történt. MTI/EPA/Maxar Technologies)