Mai naptól jelentkezhetnek a fiatalok ingyenes európai vasúti utazási igazolványért
Az Európai Bizottság 60 ezer utazási igazolványt biztosít.
A járvány okozta kimaradás után újraindul a DiscoverEU. A program célja, hogy fiatalokat juttasson ingyenes vonatjegyekhez, hogy körbejárhassák Európát. A résztvevők alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, illetve kivételes esetekben a repülőgép – írja az Euronews.
Idén is pályázhatnak az európai fiatalok ingyenes utazási igazolványra, ezúttal 60 000 fiatal utazhatja majd be az EU-t, túlnyomórészt vasúton. Azok a fiatalok pályázhatnak, akik 2001. július és 2003. decembere között születtek, európai uniós tagország állampolgárai. A pandémia miatt kihagyott időszakra való tekintettel, idén a 19 és 20 éves fiatalok is jelentkezhetnek. A kiválasztottak legalább 1 és legfeljebb 30 napig utazhatnak majd 2022. március 1. és 2023. február 28. között.
Minden egyes tagállam fiataljai számára meghatározott számú utazási igazolvány áll rendelkezésre az adott ország népességének az Európai Unió teljes lakosságához viszonyított aránya alapján. Jelentkezni kedden déltől október 26-án délig lehet.
(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Peggy Anke / Unsplash)