Magyarország jobban teljesít? (Alulnézetből)
Néhány éve („még az átkosnál is átkosabb Gyurcsány kormány alatt”) házamat egy gazember felgyújtotta. A tettes azóta sem került elő. Leginkább azért, mert a helyi rendőrség nem túl elszántan kereste, viszont megnyugtatott, hogy így hamarabb megkaphatom a biztosítási pénzemet. Megkaptam. Óriási!
Tavaly, 2012 novemberében, védjegy bejelentést tettem. Azóta, a mai napig számos levélváltás, és kb. 75.000 Ft. befizetése dekorálta kapcsolatunkat a Hivatallal. Eredmény nélkül. Az eredmény az lett volna, ha a Hivatal eldönti a bejelentés védhetőségét. Ez a mai napig nem történt meg. Legutóbbi levélváltásunk a Magyar Közlönyben való közzétételről szólt, 2013. május 14-én.
A minap egy budai kispostán volt dolgom, ahol sokembernyi sorok állottak az ablakok előtt. Ezek az emberek, akik a szabadidejüket, vagy éppen munkaidejüket töltötték ott, zúgolódtak. Én is. Ugyanakkor az újságok tele vannak azzal, hogy a Magyar Posta leépít, dolgozóit elbocsátja. Ebben a postahivatalban éppen kettőt.
A mai budapesti tömegközlekedés élménye és értékelése közismert. A közönség is ismeri, a sajtó is. Az előbbi természetesebben és tárgyilagosabban nyilvánul meg. Mégis. A híradások arról szólnak, hogy a BKK buszsofőröket bocsát el. Valamint arról, hogy a buszközlekedés részét (vagy egészét?) „kiszervezi”. Érthetetlen! Hogyan fog így jobban teljesíteni?
Minap meglátogattam beteg barátomat a budakeszi, korszerűen korszerűsített egészségügyi intézményben, ahol a WC-ben nem volt papír. Ha nem telik milliós (€) műszerekre, megértem, bár nem fogadom el. De papír!
Másik barátom (82 éves) 2 hónapja hasüregileg operálva, az egyik vidéki megyei kórházban fekszik toxikózissal. Gennyedéssel kívül, belül. Elrontották. Nagyjából meg is békélt a sorsával, azzal hogy ebbe valószínűleg bele fog halni. Már operációja is felesleges volt 82 évesen! A kórházi körülmények lehangolóak voltak. Ezzel szemben a kormányzati garnitúra tagjainak különbejáratú, emelt szintű ellátás dukál a Kútvölgyiben. Talán ez van az Alaptörvényben?
Két éve bejártam Európát autóval. Ötezer kilométeren át nem találkoztam rendőrrel. Itthon viszont, ha kell, ha nem, megállítanak, igazoltatnak, vegzálnak. Pénzbehajtás, kasszírozás a célja, nem más. Régi zsaru mondás: nincs ártatlan ember, csak rossz rendőr. Ez amolyan rendőrállami szöveg. Ez megy ma is. Nem csoda, ha egyik vidéki kapitányságunkról az a hír jelent meg, hogy sokmilliós havi veszteséggel működik. Csakúgy, mint az ózdi közkutak. Közszolgálati veszteség? Unortodox közgazdasági formula!
Mindenki tudja, én is, hogy mindennemű hatósági, hivatali ügyintézés esetében a hatóság, a hivatal egyes embereinek a személyes jóindulatára, empátiájára van szükség ahhoz, hogy az ügymenet emberbaráti módon menjen. Ez az alapja annak a korrupciónak, ami sok esetben láthatatlan, sokszor meg nem. De a pénz nélküli jóindulat esetenkénti elnyerése is korrupció, hiszen esetleges és önkényes.
Községünkben 2004-ben megnyílt szép, ízléses és színvonalas borvendéglő, ami pályázati pénzből, tavaly néhány szobás panzió szárnnyal bővült, szeptember elsejétől bezár. Már eddig is, évek óta csak heti négy napon, csütörtöktől vasárnapig, tartott nyitva. Igaz, hogy a helybéliek közül szinte egyedül én látogattam.
Tegnap délután két helyi férfiú kopogtatott a kapumon azzal, hogy adjak nékik munkát a házamnál. Ez nem először fordult elő, két hete ugyanígy történt. Akkor adtam, sőt még ezer-ezer forint előleget is a másnapi munkára. Mert enni kell. Ezt most nem tudtam megtenni.
A helyi borút egyesület leader pályázatot tervezett beadni, hogy abból az idén Szt. Vencel napi Tállyai Pincemustrát rendez, de jövő májusban is megszervezi a Vinalia Rustica Tavaszi Borünnepét. Mindezt azért, hogy ennek a kivételesen értékes borvidéknek a méltatlanul elhanyagolt idegenforgalmi látogatottságát és ismertségét, no meg a helyi borászatok túlélési esélyeit, növelje. A pályázatokat június 27-én lezárták, az MVH azóta is zárva tartja, megnyitása erősen kétséges. A rendezvények elmaradnak.
Ezek után joggal kérdezhető: Magyarország jobban teljesít?
Lehet, hogy valahol jobban teljesít, de hogy itthon rosszabbul működik az bizonyos.
Kuthi Csaba
Tállya