Magyar csoport is bekapcsolódott az Obama-kampányba
Barack Obamát, az amerikai demokrata párti elnökjelöltet támogató csoport alakult az Egyesült Államokban magyar etnikai szervezetek vezetőségi tagjaiból - tájékoztatta az MTI-t szombaton Újvági Péter, a csoport vezetője.
"Azért alakítottuk meg ezt a csoportot, hogy az amerikai magyarság körében támogassuk a demokrata jelöltpárost" - mondta el az ohiói Toledóban élő Újvági Péter, aki hatodik éve képviselő az állami törvényhozásban, a Demokrata Párt tagja.
Az Obamát támogató 22 tagú magyar csoport vezetőjének az a meggyőződése, hogy Obama elnöksége "jobb lenne Magyarországnak és az amerikai magyarságnak is". Mint kifejtette, Obama alkalmasabb arra, hogy az országot kivezesse a gazdasági válságból, és ő az, aki nemzetközi téren "együtt kíván dolgozni a világ vezetőivel, nem egyedül akar menni, nem akar diktálni a világnak".
Újvági Péter 1956-ban, 8 évesen hagyta el Magyarországot és költözött családjával Amerikába. Az Amerikai Magyar Nemzeti Vezetőségi Bizottság nevű Obamát támogató szerveződés megalakítását harmadmagával - Ludányi Andrással, a Magyar Baráti közösség alapítójával és Max Telekivel, az Amerikai Magyar Koalíció elnökével közösen - kezdeményezte.
Elmondta, hogy 12 amerikai etnikai kisebbségi szervezet vezetőségi tagjaiból alakultak Obamát támogató csoportok, amelyek pénteken jelentették be hivatalosan, hogy a demokrata párti jelölt kampányát segítik. A magyarok mellett egyebek között lengyel, ukrán, olasz, ír, továbbá arab, örmény, görög és szerb szervezetek vezetői álltak ki Obama jelöltsége mellett.
Ily módon a magyar csoport is az Obama-kampány részévé vált - mondta el Újvági Péter. A ő feladatuk, hogy kapcsolatba lépjenek magyar szervezetekkel és csoportokkal, interneten és telefonon minél több magyart buzdítsanak Obama ügyének támogatására. A magyar bizottság tagja Annette Lantos, Tom Lantos néhai kongresszusi képviselő özvegye, Dózsa György, az Amerikai Magyar Református Szövetség alelnöke, Hámos László, a New York-i Magyar Emberi Jogi Alapítvány elnöke, valamint egyéb magyar szervezetek vezető tisztviselői többek között Pennsylvania, New Jersey, Oregon, továbbá Minnesota, New Hampshire, Colorado és Texas államból. Ezek a magyar származású amerikaiak személyükben, nem pedig szervezeteik nevében támogatják Obamát - hangsúlyozta a csoport vezetője.
Arra is utalt, hogy szerinte Bill Clinton elnöksége alatt a kisebbségek problémái nagyobb megértésre találtak, mint az utóbbi 8 évben, annak ellenére, hogy Bush alatt szerezte meg Magyarország a vízummentes státust. Ezenkívül a kenyai apától és amerikai fehér anyától származó Obama élettörténete hasonlít a magyarokéra: "ő is két kultúrából van" - fogalmazott Újvági.
Az ohiói állami képviselő szerint nehéz arra válaszolni, vajon Obama vagy McCain támogatói vannak többségben az amerikai magyarok között. Elmondta, hogy a magyar szervezetek vezetőségének jelentős része republikánus, de a fiatalok között sok a demokrata, a pártszimpátia részben nemzedéki kérdés.
"Nekünk, amerikai magyaroknak nagyon fontos, hogy mind a republikánus, mind a demokrata politikában részt vegyünk" - hangsúlyozta. Sajnálattal állapította meg, hogy a magyarok korábban "sokszor nem voltak olyan aktívak, mint más etnikai csoportok". Példaként említette, hogy a lengyelek, az írek vagy a kisebb számú örmények sokkal aktívabbak.
Arra a kérdésre, hogy Obama földrengésszerű győzelmet szerezhet-e 18 nap múlva a novemberi elnökválasztáson, úgy felelt: "Nem, nem, megállás nélkül, keményen dolgozni kell, hogy Obama nyerhessen (...) attól félek, hogy a kampány hátralevő része nagyon piszkos lesz".
Az Obama-stáb üdvözölte és megköszönte a 12 etnikai kisebbség több mint 200 vezetőjének támogatását. A stáb közleménye szerint ez is azt bizonyítja, hogy az illinois-i szenátor támogatottsága folyamatos és erősödik. Újvági Péter tájékoztatása szerint Obama napokon belül különnyilatkozatot bocsát ki az 56-os magyar forradalom 52. évfordulója alkalmából.