Lula nem utazik Pekingbe

Tüdőgyulladást kapott Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök, aki emiatt kénytelen volt lemondani kínai látogatását és találkozóját Hszi Csin-ping kínai elnökkel – jelentette be helyi idő szerint szombaton a brazil államfői hivatal.

2023. március 26., 12:58

Szerző:

Lula eredetileg szombaton indult volna Kínába, de a betegsége miatt pénteken már egy nappal elhalasztották a húszórás repülőúttal járó látogatást. Végül szombaton orvosai tanácsára az egész utazást inkább egy későbbi időpontra tolták. 

Celso Amorim, a brazil elnök tanácsadója az O Globo című napilap jelentése szerint azt mondta, a kínai látogatás továbbra is fontos Brazíliának, és amint lehet, új időpontot találnak az utazásra. 

A januárban hivatalba lépett brazil elnök igyekszik széles körű kapcsolatokat ápolni a nemzetközi színtéren. Elmondása szerint ügyel arra, hogy mindenkivel kész legyen tárgyalni, és ennek jegyében az utóbbi hetekben már járt Argentínában és az Egyesült Államokban. A népes delegáció élén tervezett kínai látogatása után az eredeti elképzelések szerint útba ejtette volna az Egyesült Arab Emírségeket is a jövő hét végén. 

Kína Brazília első számú kereskedelmi partnere. A tervezett vizit egyik fontos pontja lett volna, hogy Lula megossza Hszi Csin-pinggel a saját ukrajnai béketervét. A kínai elnök közelmúltbeli moszkvai látogatásán már Vlagyimir Putyin orosz elnök elé tárt egy Peking által kidolgozott 12 pontos béketervet, amely tartalmazza mind Ukrajna, mind Oroszország területi szuverenitásának elismerését. Míg a nyugati országok számos büntetőintézkedést vezettek be Moszkvával szemben, sem Kína, sem Brazília nem fogadott el Oroszország elleni szankciókat.

(Kiemelt képünk: AHMAD GHARABLI / AFP)