Lukasenka 2-3 nap alatt tud mozgósítani, ha szükséges
A diktátor 300 tankot már összevont a határnál.
Fehéroroszország egyetlen katonai egysége sem hagyta el a támaszpontját, de veszély esetén az országot két-három nap alatt mozgósítani lehet – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető kedden a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint.
Lukasenka a BelTA-nak azt is kijelentette, hogy Oroszországtól újabb Sz-400-as légvédelmi rendszert akar, amelyet Minszktől nyugatra telepítenének.
Ilyen típusú rakétarendszer már hadrendben áll az ország délkeleti részében, az ukrán határ közelében.
Lukasenka előzőleg ismételten kijelentette, hogy az Ukrajnában folyó háborúban nem vesznek részt fehérorosz katonák. Egyes médiajelentések szerint viszont fehérorosz katonákat láttak a Fehéroroszországgal szomszédos Csernyihiv megyében.
Ahogy arról korábban a 168.hu is írt, az ukrán hírszerzés szerint jelenleg mintegy 300 fehérorosz tank tartózkodik az ország ukrajnai határa közelében, és az ország azzal vádolta Oroszországot, hogy „szándékos provokációt” készített elő a fehérorosz csapatok bevonulásának igazolására. Oroszország és Fehéroroszország közös hadgyakorlatokat tartott az orosz ukrajnai inváziót megelőző napokban.
(Kiemelt kép: Eyepress/AFP)