Lincoln bibliájára tesz esküt az új elnök
Több százezer amerikai készülődik, hogy személyesen legyen tanúja Washingtonban Barack Obama beiktatási ceremóniájának. A helyszín az a két kilométer hosszú füves térség, amely a Capitol Hillt köti össze a Lincoln Memoriallal.
Több százezer amerikai készülődik, hogy személyesen legyen tanúja Washingtonban Barack Obama beiktatási ceremóniájának. A helyszín az a két kilométer hosszú füves térség, amely a Capitol Hillt köti össze a Lincoln Memoriallal.
Ezen a napon megnégyszereződik az amerikai főváros lakossága: mintegy 2 millió embert várnak arra a népünnepélyre, amelyet az első színes bőrű amerikai elnök hivatalba lépése alkalmából rendeznek. Emlékezetes fiesztáknak volt már tanúja annak idején Chicago, Denver, St. Louis és Portland.
A várakozások szerint ez lesz Washington történetének legnagyobb szabású szabadtéri rendezvénye. Annak idején, 1963-ban, amikor Martin Luther King elmondta a "van egy álmom" kezdetű történelmi beszédét, mintegy 250 ezren hallgatták. A vietnami háború elleni '69-es tüntetésen félmillióan vettek részt. Lyndon Johnson 1965 januári eskütételén egymillióan voltak jelen. Most ennek a tömegnek legalább a dupláját várják.
Ebből csupán 30 ezer embernek lesz ülőhelye a mintegy 1600 főt befogadó óriástribün előtt. További 250 ezren nyertek jogot arra, hogy a szigorúan őrzött és elkerített területen állva legyenek szemtanúi az eseménynek. A többieknek maradnak azok az óriáskivetítők, amelyeket kifejezetten erre a célra helyeznek el a főváros legforgalmasabb pontjain.
Az ideérkezők számára a legnehezebb feladat a szállás lesz. Nem csupán hónapokkal, de évekkel ezelőtt lefoglaltak már minden szálláshelyet Washingtonban - függetlenül a leendő elnök személyétől.
A helyzetre jellemző, hogy a híres Willard szállodában - ahol Lincoln tartotta bankettjét - az utolsó még szabad szobát öt évvel ezelőtt, 2004 januárjában foglalták le.
Még egy kuriózum: Barack Obama esküje közben arra a bibliára teszi majd kezét, amelyet utoljára 1861-ben használtak, Abraham Lincoln beiktatásakor, s azóta nem került ki a Kongresszusi Könyvtár épületéből.