Libanon prostituáltjaivá züllesztik a palesztinokat
Az egykoron a Kelet Svájcának nevezett Libanon ma konfliktusokkal súlytott övezet. Noha az ország részben még ma is a demokrácia és a szabadság szimbólumának számít a diktátorok által uralt arab világban, becsületét több sötét folt tarkítja el. Ezek egyike az itt élő több százezer palesztin menekült helyzete.
A Libanonban élő palesztinok a közel-keleti konfliktusok legfőbb áldozatai. 1948-ban az első arab-izraeli háború elől menekültek a cédrusok országába. Ottartózkodásukat akkor még ideiglenesre tervezték, mára azonban világossá vált, hogy belátható időn belül nem térhetnek vissza a mai Izrael területére. Libanonban azonban jogfosztottként, nyomorúságos körülmények között tengődnek. Mivel az ország politikai rendszere a különböző vallási felekezetek közötti erőegyensúlyra épül, a többségükben szunnita muszlim palesztinok nem integrálódhatnak ebbe a társadalomba.
A mintegy négyszázezer palesztint 12 menekülttáborban zsúfolták össze. Ezek egyik legnagyobbika és legszegényebbike a szabra-shetilai tábor. A Bejrút déli részén elhelyeztkedő komplexum híján van még az élet legalapvetőbb szükségleteinek is. Az itt élő mintegy tízezer lakos alig 1 négyzetkilométernyi területen kénytelen osztozni. A mérnöki tervezés nélkül egymás hegyén-hátán felhúzott, betontéglából épült, vakolatlan házakban a közműellátás is akadozik. Sokhelyt egyáltalán nics víz, az áramszolgáltatás pedig csupán napi 4-5 órán keresztül érhető el.
“Hatvan éve jöttünk el az otthonainkból, és még ma is úgy élünk, mint az állatok" - mondja a nyolcvanadik életévét taposó Abu Abdallah, miközben háza előtt ülve vízipipáját szívogatja. “A libanoniak még rosszabbul bánnak velünk, mint a cionisták.”
A menekültek számára a libanoni törvények tiltják, hogy a legtöbb szakmában dolgozhassanak, ráadásul 2004-től már ingatlant sem birtokolhatnak a táborokon kívül. Így a többség képtelen kilábalni az őket sújtó reménytelen szegénységtől. Míg egy átlagos libanoni családnak legalább 1000-1500 dollárra van szüksége a tisztességes megélhetéshez, addig a palesztinok 150-200 dollárból nyomorognak. A szerencsésebbek szegényes élelmiszerboltokat működtetnek, vagy feketén taxiznak, de a legtöbben alkalmi munkából és a szűkös segélyekből tartják fenn magukat.
“Az Egyesült Államokban tanultam közgazdaságtant" - mondja a negyvenes évei elején járó Khálid. “Libanonban azonban sehol az ég világon nem dolgozhatok legálisan. Éhbérért vállalok alkalmi munkákat egy-egy libanoni cégnél.”
A menekültek helyzetét az is súlyosbítja, hogy a népesség nagyon gyorsan növekszik. A populáció több mint fele 25 év alatti fiatal. A suhancok a táborok szűk, helyenként 1 méter széles utcácskáiban munka és jövőkép nélkül erjednek. “Ebben a helyzetben nincs motiváló ereje a tanulásnak a fiatalok számára, hiszen az már nem út a kiemelkedés felé" - mondja Ahmed, a tábor egyik iskolájának a tanára. “Ha egyetemre kerülnek, akkor diplomás munkanélkülivé válnak. Sokan már az általános iskolát sem végzik el, hanem alkalmi munkával igyekeznek megkeresni a napi betevőt.”
Szinte természetes, hogy ebben a helyzetben gombamódra terjed a bűnözés. A szabra-setilai tábor Bejrút egyik fő drogelosztó központja. A libanoni főváros központjának csillogó-villogó szórakozónegyedeinek dílerei innen szerzik be a hasist, vagy a marihuánát. A kábítószerkereskedelem mellett a menekülttábor a prostitúció melegágyává is vált. A szépségükről híres palesztin lányok közül egyes becslések szerint több százan választották a megélhetés ezen formáját.
A helyiek beszámolói szerint a tábor szép lassan kezd a szervezett bűnözést kezükben tartó csoportok csataterévé válni. “Nemrég egy 15 éves srácot lőttek itt agyon, látszólag ok nélkül - mondja Iháb, a tábor egyik lakója. A fiú két, egymásssal rivalizáló család egyikének volt a tagja."
A valaha az izrael elleni harcot vezető palesztin felszabadítási szervezetek képtelenek a táborok lakóinak hatékony érdekképviseletére. Sőt, egyre inkább belebonyolódnak a menekülttársadalmon belüli klánharcokba.“Ma már pattanásig feszült a helyzet a táborokban. Ha a palesztin menekültek vezetői és a libanoni kormány nem képes valamilyen megoldást találni a nyomor felszámolására az robbanáshoz fog vezetni” - mondja Abu Firász, az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének, az UNRWA-nak az egyik alkalmazottja. “Szerintem az egyetlen megoldás az lenne, ha a menekültek azonos jogokat élveznének a libanoni állampolgárokkal a politikai részvételt kivéve, amint ez Szíriában is történik.”
