"Levadászná" Obama elnököt egy republikánus politikus

Nagy bakot lőtt vadászviccével egy amerikai republikánus politikus; a kormányzójelöltségre pályázó, idahói Rex Rammel azzal viccelődött, hogy kiváltaná Obama elnökre a vadászengedélyt.

2009. augusztus 28., 11:06

A korábban jávorszarvas-tenyésztéssel foglalkozó Rammel a kormányzói széket jelenleg is birtokló, ugyancsak republikánus C.L. Otter kihívója. A volt állattenyésztő szájából egy Twin Falls-i kampányeseményen hangzott el a szerencsétlen mondat, amikor az idahói farkasvadászat került szóba.

A republikánus többségű szövetségi államban a rendelkezések értelmében a vadászoknak 11 és fél dolláros kilövési jegyet kell vásárolniuk minden egyes állatra - írta az MTI.

Amikor a kampánygyűlésen a hallgatóság egyik tagja "Obama-kilövési díj" felől érdeklődött, Rammel rávágta: "Obama-kilövési díj? Befizetnénk pár jegyre!".

A politikus csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy csupán szarkasztikus akart lenni, és nem lát okot arra, hogy elnézést kérjen a megjegyzésért.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.