Lettország készül az ukrán menekültek hullámára

Befogadóközpontot hoznak létre.

2022. február 14., 18:00

Szerző:

Lettország befogadóközpontokat tervez nyitni a határa közelében az esetlegesen Ukrajnából érkező menekültek részére – jelentette hétfőn a LETA hírügynökség Linda Curikára, a lett belügyminisztérium kommunikációs stratégiával foglalkozó tanácsadójára hivatkozva.

A tanácsadó szerint a határ közelében létesítendő befogadóközpontokat azoknak szánják, akik iratok és élelmiszer nélkül, előre nem látható helyeken lépik át az államhatárt. A lett belügyminisztérium szerint egyelőre nem lehet felbecsülni, hány menekült érkezhet majd. A befogadóközpontok létesítésének költségei egyelőre nem ismertek. A tervet az illetékes minisztériumok, az azoknak alárendelt szervek, önkormányzatok, kereskedők hajtják majd végre, és bevonnak nem kormányzati szervezeteket is. A tervet még a kormánynak, majd a parlamentnek is el kell fogadnia.

Edgars Rinkevics lett külügyminiszter február 11-én közölte: a balti állam hatóságai arra számítanak, hogy menekültek érkeznek Ukrajnából, ha ott megkezdődne a fegyveres konfliktus.

A nyugati államok azzal vádolják Oroszországot, hogy az ukrán határ közelében történt csapatösszevonásokkal a szomszédos ország elleni invázióra készülnek, amelyet Moszkva cáfol.

(Kiemelt kép: Utināns / Unsplash)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.