Leszámolás a tabukkal – Nézettségi rekordot döntött a papi bűnökről szóló film Lengyelországban
Lengyelországban néha felszínre kerülnek a papi pedofíliával kapcsolatos ügyek, a sajtó néha beszámol a történtekről. Óvatosan, szinte szemérmesen írnak. Lengyel papok pedofilbotrányáról akkor írt a nemzetközi sajtó bővebben, amikor a Dominikai Köztársaságban vádat emeltek Józef Wesolowski érsek, pápai nuncius ellen kisfiúk megrontása miatt. A veterán diplomata főpapot a Vatikán visszarendelte, kizárta a papi rendből, de mielőtt elítélhették volna, meghalt szívszélhűdésben. Vele egy időben több évig ténykedett misszionáriusként Dominikában egy Wojciech Gil nevű pap. Ő is több kisfiút rontott meg Dominikában, s mint kiderült, korábban Lengyelországban is. Hazaszökött, és hét évre ítélték. 2021-ben szabadul. A lengyel egyházban elterjedt pedofíliáról Piotr Krysiak újságíró Vakok szigete címen írt riportkönyvet, amelynek Gil az egyik „hőse”. Egy másik könyvet hasonló lengyelországi botrányos ügyekről egy holland szerző írt.
A Klérus című film kasszasikerét feltehetően annak köszönheti, hogy nekiment az egyházzal kapcsolatos szinte általános tabunak. Ez az omerta – hallgatási kötelesség – szinte hivatalosnak tekinthető a mai Lengyelországban, ahol gyakran hallani, az „egyház anya, az anyát pedig nem kritizáljuk”. A film egyik jelenetében a főszereplők egyike, Mordowicz érsek (Janusz Gajos játssza) kimondja: „Aki az egyházat támadja, az Lengyelországot támadja.” A fenti mondatot három éve a Radio Maryja egyik adásában maga Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, Lengyelország tényleges vezetője mondta ki. A tétel nem volt új a lengyel politikai életben – mondhatni sok évszázados hagyománya van. A kormánypárt tehát megvédi az egyházat, és gondoskodik róla anyagilag, képviseli érdekeit a mindennapok politikájában is. Az egyház viszont szinte teljes támogatást nyújt a PiS-nek minden törekvésében, különösen a hatalom megőrzésében. A lengyel politikai színtéren nyíltan egyház- vagy vallásellenes erők szinte nincsenek, a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetői is deklaráltan buzgó katolikusok.
A Lengyelországgal kapcsolatos politikai közhelyek egyike a római katolikus egyház különleges történelmi szerepe. A katolicizmus több mint ezer éve formálója a lengyel nemzeti identitásnak, de különösen fontos – megkülönböztető – szerepe a 18. század végétől lett, amikor több mint száz évre megszűnt az államiság, Oroszország, Poroszország és Ausztria felosztotta egymás között Lengyelországot. Az orosz területen az államvallás ortodoxiával, a németek által elfoglalt nyugati részen a protestantizmussal nézett szembe mint uralkodó és konkurens államegyházzal. Mindkét hatalom asszimilálni is akarta a lengyeleket, Bismarck német kancellár úgynevezett kultúrharca a főként lengyel katolicizmust vette célba. A katolikus Ausztria jól megvolt a lengyelekkel és az egyházzal is. Oroszországban és Poroszországban a lengyel egyház a lengyelséget is jelentette. A papok a nemzeti mozgalom aktivistái voltak, az egyház lett a lengyel civil társadalom bázisa az önkényuralmakban. A második világháború éveiben is folytatódott ez a tradíció. Igaz, volt egy másik oldala is ennek a hagyománynak. A 19. század utolsó harmadától fogva az egyház fellépett az elvilágiasodás ellen, a klérus egy része pedig harcos antiszemitizmust hirdetett. Míg a második világháború éveiben papok és apácák sokasága bújtatta az üldözött zsidókat a nácik és kollaboránsaik elől, s különösen sok gyermek életét mentették meg, más társaik azokhoz az osztagokhoz csatlakoztak, akik részesei voltak a rejtőzködő zsidók elleni akcióknak.
Az egyház és a kommunista állam viszonya az 1945 utáni években soha nem volt felhőtlen. Az egyház önmaga volt az ellenállás, soha nem tartotta legálisnak a pártállamot, noha voltak ebben az összetett kényszerházasságban viszonylag enyhébb periódusok is. Amikor azonban Karel Wojtyla krakkói érseket 1978-ban II. János Pál néven pápává választották, változtak a hatalmi viszonyok. A nyolcvanas évektől – különösen a Szolidaritás időszakában és az azt követő „hadiállapot” éveiben – az egyház a politikai ellenzék mellett foglalt állást, nyíltan kétségbe vonta az állampárti berendezkedés és a szövetségi rendszer jogosságát. Ezek az időszakok szolgálhatnak magyarázatul arra, miért lett ilyen erős és ilyen szokatlanul tartós az egyház befolyása a modern társadalomra, hogyan azonosíthatja magát most is a lengyelség egészével. A lengyel társadalom világnézetében, életmódjában is strukturált, rohamosan modernizálódik, nyitott a világra, ám az egyház befolyásával élve az egész lakosságra (a nem hívőkre, nem katolikusokra is) kívánja ráerőltetni a maga dogmáit életmódbeli ügyekben.
Ilyen konfliktusok vannak azt illetően, dönthetnek-e a nők arról, használjanak-e fogamzásgátló tablettákat, akarnak-e szülni, vagy nem. Az egyházi ellenállás megakadályozta az azonos nemű párok együttélésének törvényi rendezését. Az egyik oldalon tehát az egyház mint az erkölcs és a magzat védelmezője, az emberi méltóság őreként lép fel, a másik oldalon pedig teljes intézményi erejével igyekszik leplezni a szervezeten belüli szennyes ügyeket. Olyanokat, amilyeneket a Klérus ábrázol.
Három éve a hatalom a PiS-é Lengyelországban, s azóta az államnak az egyház alá rendelése a gyakorlat. A harcos klerikalizmus a jobboldali-nacionalista kormánypárt vezéreszméje. Ez a légkör az oka, hogy a film nagyobb részét Csehországban forgatták, csak néhány jelenet készült Lengyelországban. A PiS szoros politikai szövetséget tart fenn a püspöki karral, s kiszolgálja annak igényeit. Szigorítani akarják az amúgy is drákói abortusztörvényt, lehetetlenné tennék a lombikbébiprogramok folytatását. Lengyelország óriási külföldre menő abortuszturizmust bonyolít le. Az ideológiai nyomulás érvényesül az iskolarendszer átalakításában, a tantervek átformálásában. A vallásoktatás régóta bevonult a lengyel iskolákba, s az egyház azon van, hogy hittanból érettségizni is kelljen. Nem véletlen, hogy a PiS politikusai már a bemutató előtt a film betiltását követelték, s volt olyan jobboldali irányítás alatt álló város, amely határozatban tiltotta el a településen lévő mozikat a vetítésétől. A kormánypárt és az állami média eleve egyházellenes támadásnak minősítette a Klérust.
Ez tehát a háttere a Klérus kasszasikerének. De miről szól a film? Három középkorú pap áll a történet középpontjában. A három férfi korábban átélt egy közös balesetet, erről megemlékezve minden évben összejönnek. Három pap, három pálya. Az egyik egy falusi plébános, a másik egy városi, tehetősebb egyházközség papja, a harmadik érseki titkár, aki vatikáni karrierre vágyik. A szereplők mindegyikének van rejtegetnivalója. Egyikük alkoholista, aki a házvezetőnőjével folytat viszonyt, a másik pedofil, egy vak ministránsfiút erőszakol meg, a harmadik főnökére, az érsekre gyűjt kompromittáló információkat a karrierje érdekében. Szó van még sok pénzről, sikkasztásról, bűnözőkkel, politikával való viszonyról. Nem a hit, hanem a szervezet és a szervezet emberei a film témája. Wojciech Smarzowskit, a film rendezőjét megkérdezte a Gazeta Wyborcza, hogy mi a film üzenete.
– Én csak rendező vagyok – mondta. – Azt gondolom, hogy az egyház pénzügyeinek is nyilvánosnak kell lennie, mert az állam adja neki a pénzt az én adóimból is. Azt akarom, hogy a pedofil papok börtönbe kerüljenek, és ne vándoroljanak az egyik plébániáról a másikra. Azt akarnám, hogy valaki menjen utána, és ellenőrizze, hogy mit tett ez a pedofil a korábbi munkahelyein, nem csak abban a plébániában, ahol lebukott. Azt akarnám, hogy az egyház vállaljon felelősséget az áldozatokért.
