Leporolták Napóleon memoárjait
A feledés százéves kútjából ásta elő a Tallandier kiadó Napóleon Szent Ilona szigetén írt visszaemlékezéseit: a napokban adta közre a nyolckötetes Mémoires első darabját. A császárrá koronázott korzikai hadnagy kivételes személyisége máig mintegy 200 ezer könyv szerzőjét ihlette meg, többségük azonban egy szóval sem hivatkozik főhősének eredeti beszámolójára.
Napóleon emlékiratainak első kiadása halála után két évvel, 1823-ban jelent meg Párizsban franciául és angolul, néhány évvel később német, svéd, holland és spanyol nyelvű változatát is közzétették. A 19. század végéig több kiadást is megért, azóta azonban szinte teljesen elfelejtődött.
A száműzött császár Mémoires-ja már saját korában is szinte észrevétlen maradt. Chateaubriand-tól, a 19. századi romantika nagy alakjától idézik: „Szerencse, hogy Napóleon nem írta meg az életét, mert bizonyára alábecsülte volna.”
- A Síron túli emlékiratok szerzője ebben kétszeresen téved – nyilatkozta Thierry Lentz történész, a Tallandier kiadó háromkötetes Napóleon-sorozatának szerkesztője. Napóleon igenis megírta az életét, és egyáltalán nem kicsinyítette annak értékeit. Kiváló minőségű művet alkotott.”
A történész-szerkesztő ítélete szerint Napóleon emlékirata szenvedélymentes, gondosan megkomponált és tényekre épülő munka. Elvitathatatlan, hogy saját szemszögéből mutatja be múltjának történéseit, de nem torzít, nem manipulál: elemez.
A waterlooi csatában (1815. június 18.) végzetes vereséget szenvedett, trónjáról egy évvel korábban lemondatott (majd Elba szigetére küldött) bukott császár a Brit Birodalom dél-atlanti külbirtokán eltöltött hatéves száműzetése (1815-21) alatt diktálta le négy hűséges hívének pályájának eseményeit, róluk utólag kialakított véleményét.
Segítőtársai a 400 fős udvartartással együtt érkeztek a szigetre és költöztek be a Napóleon rendelkezésére bocsátott Longwood House nem túlságosan pompás épületébe. A katona-császár három volt tábornoka - Bertrand marsall, Gourgaud szárnysegéd és Montholon márki - illetve Las Cases államtanácsos (az egyetlen civil) segítségével állította össze a Mémoires szövegét. A visszaemlékezéseit tollbamondó császár erőltetett tempót diktált a négy közreműködőnek, akik felváltva vetették papírra Napóleon gondolatait. Ezután Bonaparte titkára összemásolta az anyagot, amit a szerző alaposan átnézett, kijavított és végleges formába öntött.
Halála után a három tábornok vitte Párizsba a Mémoires anyagát, és mindent megtett azért, hogy Napóleon alkotása nyomtatásban is megjelenjen.
A premier azonban már korábban lezajlott : rég utcán volt, s hihetetlen népszerűségre tett szert a déltengeri szigetről már 1816 végén (máig tisztázatlan körülmények között) Európába és később Franciaországba visszatért Las Cases Mémorial címen megjelent emlékirata. A könnyed, közérthető stílusban megírt, anekdotákkal dúsított, s a szerző szárnyaló képzeletének is szabad teret engedő élvezetes írásmű Napóleon és Las Cases beszélgetéseit, a száműzött uralkodó Szent Ilonán töltött első évének hétköznapjait tárta az olvasók elé.
Las Cases lebilincselő írása alapozta meg Napóleon máig élő legendáját. Kora legnagyobb könyvsikere volt: számtalan kiadást ért meg különböző nyelveken, sok későbbi feldolgozás forrásműként kezelte, 800 ezer példányban kelt el. S csillogása elhomályosította a Mémorial főhősének minden szempontból hitelesebb tanúvallomását.
A Tallandier kiadó Napóleon-sorozatának mindhárom kötetéhez Thierry Lentz írta a történeti hűség szempontjait és az események feldolgozási módszerét taglaló előszót.
Októberben Az első itáliai hadjárat (1796-1797) került a könyvesboltokba, már nyomtatják Az egyiptomi hadjárat (1798-1801) példányait, s utolsóként jelenik majd meg az Elba szigete és a száz nap című zárókötet.
A harmadik kötet Napóleon életének utolsóelőtti szakaszát dolgozza fel, azt a 13 hónapos időszakot (1814. május 4 . – 1815.június 18.), amelynek kezdőpontján a lipcsei csatavesztés után trónjáról lemondatott uralkodó a mini magánbirodalomként számára kijelölt Elba szigetére érkezik, majd alig egy évvel később (1815. március 1-jén) áthajózik Cannes-ba, hogy az Alpokon keresztül Párizsba visszatérve ismét magához ragadja a hatalmat, hogy aztán száz nap múlva, a waterlooi csatavesztéssel végleg elbúcsúzzék összes ambíciójától és Európától is.
Thierry Lentz kutatásaiból tudható, hogy Napóleon élete egészét akarta megörökíteni: sorozatos harctéri győzelmeit (több csatában vett részt, mint Nagy Sándor, Hannibál és Julius Caesar együttvéve), konzulságának éveit, uralkodásának korszakát, a tragikus oroszországi hadjáratot, mindent.
Ezért kérte az angolokat, küldjék utána a szigetre 60 ezer kötetes párizsi könyvtárát, de csak egy 3500 darabos szállítmány érkezett meg Longwood House-ba. Irói életművének kiteljesítésében persze nemcsak az enciklopédikus alapművek hiánya, hanem elsősorban korai halála akadályozta meg.
52 évet élt, máig folyik a vita arról,, hogy valóban örökletes gyomorrák vitte el, ahogy a boncolási jegyzőkönyvében áll, vagy tényleg arzénmérgezés áldozata lett, aminek két tucat jellemző tünetét írták le környezetének tagjai. A lehetséges gyilkos neve is ismert: Montholon márki a gyanúsított, a Mémoires egyik szorgalmas „íródeákja”. Napóleon életének erről az egyetlen, bár nem jelentéktelen részletéről is egy kisebb könyvtárnyi értekezés született mostanáig.
A témához kapcsolódó korábbi anyagunk a PARIS rovatban:
Egzotikus idegen a Concorde tér közepén
