Lengyelország drótkerítést épít az Oroszországgal közös határszakaszon

Lengyelország ideiglenes drótkerítést épít a Kalinyingrádi területtel (vagyis az Oroszországgal) közös határszakaszon, a munkálatok már szerdán megkezdődnek – jelentette be sajtóértekezleten Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

2022. november 2., 10:29

Szerző:

Blaszczak azzal indokolta a lengyel miniszteri tanács biztonsági és védelmi bizottsága döntése nyomán induló munkálatokat, hogy a kalinyingrádi repülőteret megnyitották a közel-keleti és az észak-afrikai országokból érkező járatok számára. A kerítés három vonala szögesdrótból készül, 2,5 méter magas és 3 méter széles lesz. A lengyel oldalon állatokat védő akadályt is létesítenek – közölte Blaszczak.

A migrációs nyomás ellen védekeznek


A drótkerítéssel párhuzamosan elektronikus riasztórendszert is telepítenek. A mozgásérzékelőkből és kamerákból álló riasztórendszer létesítését augusztusban helyezte kilátásba Anna Michalska, a lengyel határőrség szóvivője. Ilyen riasztórendszert létesítették már a lengyel-fehérorosz határ 202 kilométer hosszú szakaszán, ahol a migrációs nyomás miatt tavaly először szintén drótkerítést, majd 5,5 méter magas acélkerítés emeltek.
Blaszczak úgy látta: a tavalyi migrációs válság „a Kremlben írt terv” volt. Korábbi lengyel politikai nyilatkozatok az ukrajnai háborút megelőző hibrid cselekvésnek minősítették a migrációs nyomást. Varsó szerint a Kalinyingrádi területen, valamint Fehéroroszországon keresztül egyaránt elérheti a lengyel határt egy újabb, a közel-keleti és az észak-afrikai országokból induló migrációs hullám.


A lengyel-fehérorosz határon tavaly 39 714 határsértési kísérletet regisztráltak, míg egy évvel korábban mindössze 88-at. Ez év eleje óta közel 11,5 ezer határsértési kísérletet tartanak számon, ebből októberben több mint 2,5 ezret, ami meghaladja az előző hónapok adatait.

(Kiemelt képünk illusztráció: Lengyel katonák a fehérorosz határon járőröznek Szudzialowo környékén.Fehéroroszországból az Európai Unióba igyekvő migránsok ezrei próbálnak meg illegálisan átjutni a lengyel határon. MTI/PAP/Marcin Obara)