Lengyelek, oroszok, évfordulók
Külön megemlékezéseket tartottak Varsóban a Lech Kaczyñski elnök életét is kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa első évfordulóján. Egyfelől voltak a hivatalosak – Komorowski államfővel és Tusk miniszterelnökkel az élen –, másfelől az „alternatívok” az ellenzék vezérének, Jaroslaw Kaczyñskinek a főszereplésével. Egy évvel ezelőtt a döbbenet egybeforrasztani látszott az országot, ám az heteken belül elillant. Idén ősszel választások lesznek, és a Jog és Igazságosság Pártja (PiS), amelyet J. Kaczyñski volt miniszterelnök vezet, szemmel láthatóan politikai tőkét kíván magának kovácsolni a katasztrófát követő vizsgálat kormány- és oroszellenes értelmezéséből. ACZÉL ENDRE írása.
Kár volna tagadni, hogy a lengyel közvélemény egy része a maga zsigerien oroszellenes érzelmeit teríti rá a szmolenszki szerencsétlenségre, holott gyakorlatilag semmilyen érv, bizonyíték nem szól amellett, hogy az oroszoknak „benne lett volna a kezük” a sűrű ködben leszállni próbáló lengyel elnöki gép pusztulásában. Ezekre az érzelmekre játszik rá Kaczyñski és köre, pláne azután, hogy a vizsgálat „orosz fele” teljes egyértelműséggel a TU–154 személyzetének hibáira vezette vissza a történteket, és felmentette az orosz légi irányítókat. Lehet, a szmolenszki Szevernij repülőtér személyzete sem állt az adott esetben feladatának magaslatán, de ez maximum annyit jelent, hogy a felelősségnek öt vagy tíz százalékát köteles-e viselni.
A lengyel közvéleménynek az a fele, amelyikre az imént hivatkoztam, soha nem tudni, hanem mindig is hinni akart. Hitét abban, hogy az a bizonyos, eredendően lengyelellenes „orosz kéz” működésben volt, két dolog erősítette. Egyfelől az, hogy a PiS választási veresége után a Tusk-kormány gyorsan normalizálni próbálta az alaposan elmérgesedett lengyel–orosz viszonyt. Amit makronézetben ez a változás ért el, ugyanazt érte el mikronézetben az összeesküvés-elméleteknek az a halmaza, amelyet a Kaczyñski-barát, de különösen a szélsőjobboldali-patrióta média egy éven át buzgón terjesztett.
Hiánypótlás végett – a magyar sajtó ezekkel alig foglalkozott – felidéznék néhányat mutatóba. Egy: a kormányőrség egyik tisztje a szerencsétlenség után azzal hívta fel mobilon a feleségét, hogy megsebesült. Nem volt ilyen hívás. Kettő: egy parasztpárti képviselő, ugyancsak a katasztrófa után, hangüzenetet hagyott a feleségének, és összefüggéstelen szavakat üvöltött a készülékbe. A telefonáló nem ő volt, hanem a család egyik barátja, a hangpostát lengyel területen adták föl. Három: egy mobillal készített orosz videofelvételen lövések voltak hallhatók. Nem lövések, hanem az égő gépen bekövetkezett robbanások zaja. Négy: Lech Kaczyñski államfő holttestének megtalálása után lövöldözés tört ki lengyel kormányőrök és egyenruhás orosz belügyérek között a helyszínen. Semmi ilyesmi nem történt. Öt: hárman túlélték a katasztrófát, őket mentők vitték el a helyszínről. Senki sem élte túl. Hat: a gép fedélzetén tömegnyi titkos lengyel dokumentum volt, amelyeket az oroszok „magukhoz vettek”. Egyetlen titkos dokumentum sem volt Kaczyñski vagy környezetének táskájában. Hét: az oroszok mesterséges ködöt eresztettek a szmolenszki repülőtér fölé. No comment.
Valamennyi szóbeszédnek ugyanaz az alig burkolt üzenete volt: az oroszok eltüntették „bűntényük tárgyi bizonyítékait”, a túlélőket és azok nyomait.
Idehaza gyakran hallani, hogy a rendszerváltozás után Magyarországnak „négy jó éve” volt: az első Orbán-kormány regnálása. Ugyanennek a lengyel változata úgy hangzik, hogy Lengyelországnak viszont kettő (2005–2007): amikor Lech Kaczyñski volt az államfő, és ikertestvére, Jaroslaw a miniszterelnök.
A nacionalista – magukat patriótának nevező – lengyelek valóban szívesen emlékeznek azokra az időkre, amikor „sarkköri hideg” telepedett nemcsak a lengyel–orosz, hanem a lengyel–német viszonyra is. Varsó követelte az amerikai rakétapajzsot, blokkolni próbálta az EU és Oroszország stratégiai partnerségi megállapodását és az oroszok fölvételét az OECD-be. Mindennek tetejébe a lengyel energiabiztonság elleni merényletnek minősítette az orosz–német Északi Áramlat gázvezeték tervét. Az oroszok, ahol lehetett, „természetben” fizettek vissza: hol a lengyel export korlátozásával, hol a gázárral.
Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) vezetője viszont, aki 2007-ben, előrehozott választásokon legyőzte Jaroslaw Kaczyñskit, a két nagy szomszédhoz fűződő kapcsolatok rendezését legfontosabb tennivalóinak első sorába emelte. Csakhamar megtartották az első orosz–lengyel csúcstalálkozót, ám ez az „olvadás” csípte az államfőként tovább szolgáló Lech Kaczyñski szemét. Önálló külpolitikai vonalvezetésre rendezkedett be, amit az Oroszországgal háborúba keveredő Grúzia demonstratív támogatásával illusztrált, nem is egyszer, olykor nevetségessé téve önmagát.
Közben Tusk az immár miniszterelnökké visszalépő Putyinnal üzletelt: ott állt mellette Gdañskban, a második világháború kirobbanásának hetvenedik évfordulóján, de fél évre rá Katyñban is, ahol ők ketten a Sztálin hóhérai által lemészárolt több ezer lengyel hadifogoly tisztre emlékeztek. Tavaly októberben aztán – ez már Lech Kaczyñski tragikus halála, a PO-párti Komorowski államfővé választása után történt – több évtizedre szóló földgázegyezményt írt alá a két ország, kisvártatva pedig Medvegyev orosz elnök (kilenc év után az első) hivatalos látogatáson bukkant fel Varsóban. Az orosz parlament alsóháza közben határozatban ítélte el a katyñi vérengzést.
Az orosz–lengyel közeledés, sőt kölcsönös felmelegedés általános – hivatalos – iránya a szmolenszki tragédiát követő légkörben sem változott. De alig van elemző, aki tagadná, hogy a PiS (Kaczyñski) agresszív kampánya, különösen a választások közelsége miatt, mélyítette a lengyel társadalomban az orosz szándékok megítélésében amúgy is megmutatkozó – bár bizarr módon két jobboldali tömb között húzódó – szakadékot, gyűlölködést. Ezt Tusk miniszterelnök nyilvánosan elismerte, bár roppant diplomatikusan kezelte a vele járó felelősséget. „Arra nézve – mondta –, hogy ki akar itt hasznot húzni a szmolenszki katasztrófából, ki játszik az érzelmekre, bennem szemernyi kétség sincsen, de az ítélkezést a lengyel emberekre hagyom.”
Utóirat: A hét elején Komorowski és Medvegyev Szmolenszkben, a katasztrófa színhelyén találkozott, majd együtt utaztak koszorúzni Katyñba. Medvegyev előtt orosz elnök még nem járt ott. De a körülmények nem voltak egészen zavartalanok. A szmolenszki kormányzó ugyanis a múlt héten eltávolíttatta azt a lengyel nyelvű emléktáblát, amelyet az áldozatok hozzátartozói helyeztek el, megemlítvén rajta, hogy a szerencsétlenül járt emberek a hajdani „szovjet népirtás” színhelyére igyekeztükben vesztették életüket. Azzal érvelt, hogy a szöveg olyan benyomást kelt, mintha a repülőgép-szerencsétlenség a katyñi vérengzés „folytatása” lett volna; ezenfelül orosz területen minimum kétnyelvű táblákat illik elhelyezni. Ő ezt is tette, de az új emléktáblán már semmilyen utalás nincs Katyñra, ami Lengyelországban, politikai oldalaktól függetlenül, rossz visszhangot váltott ki.
