Lengyelek és zsidók – „Fizikai fenyegetettséget nem érzünk”

Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter kijelentése, amely a vihart kirobbantatta, szinte csak ürügy, a felszín. A valódi oka ennek a konfliktusnak a kibeszéletlen és megoldatlan történelmi vitákban van – mondta Konstanty Gebert, aki évtizedeken keresztül az antikommunista illegális sajtóban használta a Dawid Warszawski álnevet. – A legutóbbi szócsata annak a kijelentésnek a hevenyészett fordításából fakadt, amelyet Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök a sajtókísérete előtt tett. Netanjáhú eredetileg azt mondta a héber nyelvű sajtónak nyilatkozva, hogy „lengyelek kollaboráltak a nácikkal. Ismerem a történelmet, és nem mosom fehérre a bűnöket. Még visszatérek erre a dologra.” Még hozzátette, hogy nem volt tömeges az együttműködés, valamint azt is mondta, nem tud róla, hogy bárkit is perbe fogtak volna Lengyelországban, amiért kimondta ezt. A The Jerusalem Postban úgy jelent ez meg, hogy „a lengyel nemzet együttműködött a nácikkal”.

Fotó: MTI/EPA/Grzegorz Momot

Az utóbbi nyilvánvalóan nem igaz. Az előbbi kijelentés tartalmát, miszerint sok lengyel kollaborált a hitleristákkal a zsidók ellen, nehéz lenne vitatni. Az izraeli miniszterelnököt egyébként az újságírók az úgynevezett IPN-törvényről faggatták, és a kérdésekre Netanjáhú meglehetős ingerültséggel felelt. 2018 elején nemzetközi botránnyá duzzadt a lengyel szejmben elfogadott törvénymódosítás, amelyben felhatalmazták a Nemzeti Emlékezet Intézetét – ez az IPN –, hogy indítson eljárást azok ellen, akik a lengyel nemzetet a zsidók elleni hitleri népirtásban való részvétellel vádolják, esetleg a „lengyel megsemmisítőtáborok” kifejezést használják a „Lengyelország területén lévő náci táborok” helyett. Azokat, akik a lengyel nemzet egészét ilyesmivel vádolják, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatták volna. Azért a feltételes mód, mert a törvényhozás a nemzetközi felháborodás nyomására törölte ezt a lehetséges büntetést. A törvényt nemcsak Izraelben értékelte úgy a tudományos és politikai közvélemény, mint a kutatás és véleménynyilvánítás szabadságát fenyegető lépést, de az Egyesült Államok és több más ország hivatalos körei is úgy vélekedtek, hogy a lengyel kormánypárt veszélyes antidemokratikus vizekre tévedt ezzel. Végül tavaly június végén a lengyel és az izraeli kormányfő közös nyilatkozatot adott ki, amit a vita rendezéseként ünnepeltek. A dokumentumban a lengyelek elítélik az antiszemitizmus minden formáját és a háború alatt a lengyelek által zsidó honfitársaik ellen elkövetett bűnöket, de az izraeli fél is elismeri, hogy a lengyel száműzött kormány, illetve az ellenállási mozgalom, továbbá a zsidókat mentő „igazak” sokat tettek a holokauszt ellen. Netanjáhút egyébként izraeli történészek bírálták a megengedő nyilatkozat miatt, és ő azt ígérte, visszatér az ügyre. Ezt azonban elsöpörte a mindennapi politika.

A Jeruzsálembe tervezett V4–Izrael-csúcs végül nem Netanjáhú korrigált nyilatkozata miatt maradt el, hanem az újonnan hivatalba lépett Jiszráel Kac megbízott külügyminiszter kijelentése miatt. Gebert szerint Kac csak szolgálni akarta a főnökét azzal, hogy így tett rá a megjegyzésére: „Sok lengyel együttműködött a nácikkal, s ahogy azt Jichák Sámír mondotta, a lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust.” Ezt az általánosító mondatot az izraeli kormány már nem vonta vissza, hiába szólalt fel emiatt az amerikai külügyminisztérium és tiltakozott a lengyelországi zsidó közösség. A konfliktus rossz levegője tehát megmaradt, és jól szolgálja a következő hetekben a jelenleg mindkét országban kormányon levő erők választási kampányát. Ezt Gebert is megerősítette. Netanjáhúnak nem jött rosszul, hogy ismét kiállhatott az antiszemitizmus ellen, vállalva a konfliktust akár egy szövetséges állammal is, ahol az ő politikai elvbarátai, a jobboldali nacionalisták kormányoznak. A lengyel kormányzó párt pedig amióta hatalomra jutott, szívesen játszik a szélsőnacionalista érzelmekre, és számít azokra a szavazókra, akik most a még radikálisabban jobbos pártok hívei. A párt egyébként a Fideszhez hasonlóan elsősorban a menekültellenes hisztériával erősíti táborának identitását. Az amúgy is létező idegenellenességre játszik, s megerősíti az antiszemita attitűdöket. Az állami tévé is befogad ilyen műsorokat – mondta Gebert. Egy jobboldali sajtóklubban az egyik szereplő kijelentette, hogy ha „ők” lengyel koncentrációs táborokról beszélnek, mi mondjuk azt, hogy „zsidó” gázkamrák, hiszen azokat zsidók működtették.

Konstanty Gebert

Gebert a lengyel kormánypártot kétarcúnak tartja, mert egyrészt nyilvánosan fellép az antiszemitizmus ellen, másrészt hagyja a szélsőségeseket működni. Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt, a PiS elnöke Emmanuel Macron francia elnökhöz hasonlóan kijelentette, hogy ma az anticionizmus az antiszemitizmus megjelenése. Ugyanakkor ő volt az, aki arra biztatott, hogy indítsanak polgári pereket a „nemzetgyalázók” ellen, amikor módosítani kényszerültek tavaly nyáron az IPN-törvényt, lemondva a kiróható börtönbüntetés fenyegetéséről. Gebert azt mondta, szerinte a lengyel kormánypárt nem kíván utcai antiszemita zavargásokat, de nem akarja megfizetni a politikai árát annak, hogy elítélje a zsidógyűlölőket. Megkérdeztem, mennyire érzékeli a bőrén az antiszemitizmust a 21. századi Lengyelországban. A publicista szerint tavaly olyan érzése volt, mint ötven évvel korábban, amikor a kommunista hatalom gerjesztett zsidóellenes kampányt, s üldözte el a kevés asszimilált zsidót az országból. Sokan fordultak hozzá, hogy nem kellene-e elutazniuk az országból.

A zsidók nélküli antiszemitizmus nem egyedülállóan lengyel jelenség, de Gerbert szerint ez náluk továbbra is valóság. Ő is ellenzi az általánosításokat, a „minden lengyel antiszemita” tézist. Ha valaki az utóbbi három évtizedben nagyvárosi, nyitott környezetben nőtt fel, nagy valószínűséggel nem lesz antiszemita. A külföldi sajtó is beszámolt egyfajta zsidó reneszánszról, a zsidó kultúra és örökség iránti új érdeklődésről, főleg a fiatalok között. Elsősorban a turisztika szintjén jelent meg ez, Krakkó Kazimierz negyede valóságos zarándokhely lett. Az elpusztított varsói, lódzi gettó emlékhelyeit sok lengyel is látogatja. A varsói zsidó történeti múzeumot, a Polint sok ezer lengyel iskolás keresi fel, hogy hazája történelmének ismeretlen fejezetét felfedezze. Új vallási közösségek is alakultak, sokan felfedezik, hogy szüleik eltitkolták előlük, hogy zsidó elődeik is vannak, s keresik a visszatérést az ősi hagyományokhoz. A Zsidó Világkongresszus tízezerre becsüli a lengyelországi zsidók számát, más szervezetek nagyobb számról beszélnek. A legnagyobb közösségek Varsóban, Krakkóban, Wroclawban vannak. Sok zsidó kulturális szervezet is alakult, Varsóban van zsidó óvoda, iskola is a Lauder Alapítványnak köszönhetően. A lengyel fővárosban működik hetven éve egy jiddis nyelvű zsidó színház is. Ugyanakkor főleg az interneten terjed, de sokszor hallani, hogy egyes papok a templomban prédikálva uszítanak a zsidóság ellen. „Fizikai fenyegetettséget nem érzünk – mondta Gebert a 168 Órának –, de a légkör egyre romlik. Szélsőjobbos körök például elterjesztették, hogy a zsidók 600 milliárd dollár jóvátételt követelnek Lengyelországtól. Elképesztő gyűlölethullámot gerjeszt ez is. Az állítás hamis, nincs semmi alapja, de többszörösen átjárta már a lengyel társadalmat, és tényként kezelik. Ahhoz képest, hogy továbbra is él a népességben a rituális gyilkosságokba vetett hit, ez nem is annyira érthetetlen. Támadásoknak nem vagyunk kitéve. Ez a fő különbség a Nyugaton most fellángolt »anticionista« zsidógyűlölet és a nálunk tapasztalható ellenségesség között.”