Legalább öt hónapig adhat immunitást a fertőződés

Egy júniustól novemberig tartó kutatás eredményeként jutottak erre az eredményre.

2021. január 17., 12:50

Szerző:

 

 

Az angol népegészségügyi szolgálat friss kutatása szerint legalább öt hónapig kaphat védettséget az, aki korábban már elkapta a koronavírust. A kutatásból az is kiderül, hogy a már megfertőződöttek körében mintegy 83%-kal alacsonyabb az újrafertőződés kockázata, mint azoknál, akik még nem estek át a víruson. Azonban ez nem jelent abszolút védelmet. 

 

Susan Hopkins, a népegészségügyi szolgálat tanácsadója és a kutatása egyik vezetője kijelentette: azt már tudják, hogy aki átesett a fertőzésen, és antitesteket állított elő a szervezete, az védett az újrafertőződéstől, ez azonban nem jelent 100%-os védelmet, és pontosan azt sem tudni meddig tart a védettség.

 

A SIREN névre hallgató kutatás részeként 21 ezer egészségügyi dolgozót teszteltek június és november között, közülük 6614 dolgozó szervezete termelt ki antitestet. Ezt követően közülük 44-en kapták el újra a koronavírust. 14 ezer dolgozó esetében nem látták jelét korábbi fertőzésnek. 

 

(CNN)