Lebukott a polgármester: 7 évet tölthet a rács mögött

Hét év szabadságvesztést szabtak ki hétfőn Portugáliában egy volt miniszterre; csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és pénzmosás vádjában találták bűnösnek.

2009. augusztus 4., 05:20

Isaltino Morais közölte, fellebbezni fog a határozat ellen.

Az 59 éves politikus három év megszakítással 1986 óta a Lisszabon melletti Oeiras város polgármestere. A vád szerint polgármesterként pénzért adott ki építési és területfoglalási engedélyeket. A befolyt összegeket svájci és belgiumi bankszámlákon rejtegette az adóhatóság elől - írta az MTI.

Morais a jobboldali Szociáldemokrata Párt tagjaként 2002-től területfejlesztési miniszter volt a José Manuel Barroso, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke vezette kormányban, de már a következő évben kénytelen volt lemondani, mert büntetőeljárás indult ellene. Miután kegyvesztett lett a pártban, függetlenként indult 2005-ben a polgármesteri címért, és újraválasztották. Fogadkozott, hogy az októberben esedékes önkormányzati választásokon ismét sorompóba áll.

A bíróság megemlítette az ítéletben, hogy a vádlottnak egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalása amiatt, amit elkövetett.