Lassan, de biztosan nő a munknélküliség

A KSH szerint is nőtt a munkanélküliek száma januárban, azonban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a hivatal becslésénél 52 ezerrel több álláskeresőről tud.

2023. február 24., 16:42

Szerző:

Lassú tempóban ugyan, de hónapról hónapra növekszik a munkanélküliek száma. A KSH pénteken közölt adatai szerint ez a tendencia folytatódott januárban is, hiszen a munkanélküliek száma ismét 2 ezer fővel 192 ezerre emelkedett decemberhez képest. Négy hónap alatt ez immár 16 ezer fős növekedés, a munkanélküliségi ráta pedig az októberi 3,6 százalékról 3,9 százalékra emelkedett – írja a Népszava.

A KSH azt tekinti munkanélkülinek, akinek pillanatnyilag nincs munkája, de aktívan keres, és két héten belül be is tudna állni dolgozni. Becslésük alapját a negyedévente, 38 ezer fős mintán felvett munkaerőfelmérés adja. A KSH tájékoztatása szerint az idén januártól e becslést a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, illetve a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattól (NFSZ) átvett adminisztratív adatok bevonásával készítik, a korábbinál nagyobb pontosság érdekében. Az adatok még így is eltérnek, hiszen az NFSZ szerint januárban a KSH által becsültnél

52 ezerrel több, összesen 244 ezer tényleges álláskeresőt tartottak nyilván a munkaügyi központok. Ez ráadásul több, mint 13 ezer fős, 6 százalékos növekedést jelent egyetlen hónap alatt.

Már három negyedév óta tart a legfontosabb munkaerőpiaci mutató lassú, trendszerű romlása. A háromhavi mozgóátlag is emelkedik: a november-januári időszakban a KSH fő mutatója, a hivatalos munkanélküliségi ráta 4 százalékon állt. Legutóbb 2021 nyarán volt ilyen magas az adat

– mondta Virovácz Péter, az ING vezető makrogazdasági elemzője a lapnak.

Hozzátette: januárban ismét nagyobb mértékben nőtt a munkanélküliek száma, mint amennyivel csökkent a foglalkoztatotti létszám. Ennek szerinte az lehet a magyarázata, hogy a magas infláció miatt egyre többen térnek vissza az inaktivitásból és kezdenek aktív munkakeresésbe. Mivel azonban a vállalatok nagyjából fele a kialakult gazdasági helyzetben létszámstopot rendelt el, nem tudnak azonnal elhelyezkedni, így az új álláskeresők a hivatalos munkanélküliségi statisztikát emelik.

(Kiemelt kép: álláskeresők várakoznak a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának Baross utcai kirendeltségében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)