Lám a Lima

Először egy pár mondat erejéig térjünk ki az ország közelmúltjára! A kilencvenes évek elején az ország történelmének egyik legsúlyosabb krízisét élte át mind gazdasági, mind politikai értelemben. És még ott voltak a gerillák is... Az 1990-ben tartott választásokon a matematikusból lett politikus, a japán felmenőkkel büszkélkedő Alejandro Fujimori nyerte a választásokat a később irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosa ellenében. Nem volt könnyű helyzetben. Az infláció 7650%-on vágtatott (egy éven belül leszorította potom 139-re), az utcákon tombolt a bűnözés, az egymással is rivalizáló maoista Fényes Ösvény és a Tupac Amaru pedig az országnak csaknem felét ellenőrizte. Utóbbiak 1997-ben elfoglalták a japán nagykövetséget is, amit több túsz élete árán sikerült csak visszafoglalni.

Fényes Ösvény helyett ragyogó jövő

A gazdaság lassan éledezett, a gerillák pedig végül vereséget szenvedtek a CIA és a katonai megfigyelők által támogatott „önvédelmi paraszt-milíciák” ellenében, leginkább a polgári lakosság szenvedése árán. Nem csoda, hogy a lakosság mintegy 15%-a külföldre menekült. Fujimorinak többek között ezért és a számtalan korrupciós botrány miatt kellett mennie az elnöki székből – jó pár évvel később a börtönbe. A gerillákra a végső csapást Alejandro Toledo elnöksége jelentette 2003-ban, aki statáriumot hírdetve több „kommunista-gyanús” civilt letartóztatott, és egy katonai hadművelettel gyakorlatilag vidéken is megszüntetett minden partizán-tevékenységet, a Fényes Ösvényt egy drog-kartellé silányítva. Közben megszilárdította a sérülékeny perui gazdaságot, de a korrupció és a népszerűtlen reformok miatti elégedetlenség őt is elsodorta. Érdekes módon a tanárok és a földművesek együttes sztrájkja adta meg neki a kegyelemdöfést.

Peru tehát 2006-ban választhatott a chavezizmus hullámait meglovagoló Ollanta Humala és a helyi szinten mérsékelt Alan García között. Sokak megkönnyebbülésére és meglepetésére utóbbi nyert. Bár a fejlődés már 2003-körül elindult, a perui gazdaság lokomotívja ekkor kapcsolt teljes sebességre. Fujimori elmozdításában katonai vezetőként kulcsszerepet játszó Humala azonban nem nyugodott bele a vereségbe, ráadásul a kormányoldal 2011-ben Fujimori lányát, Keiko Fujimorit indította az elnöki székért. Humala kissé balközép irányba kormányozta magát – elnyerve Mario Vargas Llosa támogatását is – és végül győzött, a limai tőzsde fennállásának legnagyobb zuhanását váltva ki ezzel. De ő újra meglepetést okozott. Bár a retorikája erősen emlékeztet Chavezére és a bolíviai Evo Moralesére, tetteiben már megfontoltabb. Elődei reformjaihoz nem nyúlt, az Inka Expressz pedig tovább robog.

Limát látni kell!

Most nem kezdek neki a turista-látványosságok felsorolásának, inkább a dolgos hétköznapokról szeretnék képet adni. Először is: Lima hatalmas. És egyre csak növekszik. Jelenleg 9,5 millióan lakják, tehát minden harmadik perui a fővárosban él. A perui kultúra egyébként is sajátos elegye az őslakos indián, a spanyol, az olasz, a később bevándorló német és skandináv, a több milliós kínai és japán és a gyarmatosítók által behurcolt afrikaiak örökségének. A legnagyobb közép-európai kolónia meglepő módon a horvát. Ebből a nem mindennapi mixből jött létre a világ egyik legjobb és legváltozatosabb konyhaművészete.

Merjük európaiként megkóstolni? Nyugodtan! Az éttermek feltűnően tiszták és mindegyikük 100%-ig nemdohányzó. A konyhai dolgozókon maszk, fejükön sapka, a kesztyűket pedig állandóan cserélik. A mosdók mindennel felszereltek és mivel állandóan ketten sikálják, ragyog a tisztaságtól.

A belváros úgyszintén. És itt egy nagyjából 10-12 kilométer átmerérőjű kört képzeljünk el – én legalábbis ennyit jártam be gyalog. Mivel munkaerőből nincs hiány, ezért állandóan népes takarítóbrigádok járják az utcákat és a köztereket, az utcák tehát feltűnően tiszták. Egyébként a külvárosok sem vészesek ebből a szempontból – legalábbis igyekeznek egy helyre gyűjteni a hulladékot. És minden sarkon ott posztol egy derék, tányérsapkás rendőr. Néha bicajjal suhan el mellettem, néha kutyával sétál velem szembe. Biztonsági őrök bankokból, boltokból, hotelekből alkalomadtán besegítenek nekik.

A városban egymást érik az építkezések és sorra nőnek ki a földből a huszon- és harmincemeletes irodaházak. Bérlőt találni nem nehéz. Megépült az észak-déli gyorsforgalmi út és már vannak állami buszok is a helyi magántársaságok csotrogányai mellett. Sőt, egy gyorsvasutat is átadtak – ami néhol a föld alatt megy. Sikere miatt épül már a második vonal is. A műemlékeket felújították, a járdák akadálymentesek, ahogy minden közintézmény és irodaház is. Én nem tudom, hogyan térköveztek le egy ekkora területet, de megcsinálták.

A bevásárló központok nagyjából ugyanazok, mint nálunk és tele vannak vásárlókkal. Van saját nemzeti gyorsétterem-hálózat (Bembos, Coco Loco, Pardo’s) és nemzeti üdítőital (Inca Kola).

A számok nem hazudnak?

A fenti sorok akár ömlengésként is hathatnak, így nézzünk kicsit a dolgok mélyére! A bevezetőben említett éves üzleti konferencián többek között a los angelesi California Egyetemről (Sebastian Edwards) és a Kereskedelmi Kamarától (Felipe Ortiz, korábbi USA-nagykövet) jött előadó, így valóban teljes képet kaptunk a politika és a gazdaság aktuális állapotáról. Hogy mennyire nem a politikusok sikerpropagandájáról van szó, azt remekül példázza az előadások mottójául választott mondat: „Van egy rossz hírünk: nem várható jelentős javulás. De van egy jó hír is: romlásra sem számítunk.”

Ők persze nem értékelik javulásként, hogy a 2010-2012 közötti átlagos 7,3%-os növekedés 2016-ig 5,6% körülire mérséklődik. Sőt, jövőre megeshet, hogy a költségvetés nem zár szufficittel. 2006 és 2013 között erre egyetlen egyszer volt példa! Egyébként ez a hiány az államháztartásnak a fél százalékát sem fogja elérni. Az államadósság a 2010-es 46%-ról (GDP-hez mérve) mára 20%-ra mérséklődött. Dinamikusan nő az export (átlagosan 3.5%-al a 7% után, de 2016-ra 13.3%-ot várnak) és a belső fogyasztás (kb 5.5%-al évente). Az ipari termelés az idei lassulás után újra 4%-al lesz nagyobb az előző évinél. Még beszédesebb adat, hogy míg 2004-ben a lakosságnak nem kevesebb, mint 57.4%-a élt szegénységben, mára „csak” 25.8%-a. Az infláció 3% körüli. A munkanélküliséget 3%-ra becsülik (erre azért ne vegyünk mérget). Mindezt a válság közepén! Nem véletlen, hogy a kilencvenes években távozó három millió perui a visszatéréssel kacérkodik – sokan már meg is tették, de immáron dollárral a zsebükben.

Nem is lennénk magyarok, ha nem szeretnénk turkálni mázsok zsebeiben. Szerencsére én ezt is megtehettem, így lássunk néhány fizetést – a teljesség igénye nélkül, forintra átszámítva, nettóban.

Pincér: 140-150 ezer / Eladó (az ún. „bodega”-ban, tehát kisboltban): 90-100 ezer /Ügyvéd, közép vezető: 700-800 ezer felett / Taxisofőr (belőlük rengeteg van): 120-130 ezer felett / Felső vezető üzleti szférában, tanácsadó cégnél, HR-terület, stb: 1 millió felett /Bolti eladó (hipermarketben): 80 ezertől 150 ezerig / Árukihordó: 150 ezer / Egyetemi végzettséggel controllinges, alsóvezető (bank/multi): 400-600 ezer forint.

Muszáj megemlíteni egy jövendölést, amely az előadáson is elhangzott: Kína versenyelőnye Ázsiáéhoz hasonlóan kezd elveszni a munkaerő drágulása miatt. Valószínűsítik, hogy nagy belső piaca, rengeteg mérnöke, kihasználatlan termelő-lapacitása és kedvező földrajzi fekvése miatt Mexikó fogja átvenni a helyét húsz éven belül. Ezzel Mexikó átveheti a képzeletbeli zászlót Brazíliától is, mert eddig ők voltak ennek tisztségnek a legfőbb várományosai. A befektetésre javasolt latin-amerikai országok első három helyezettje egyébként Chile (örök elsők), Peru és Mexikó. Mellettük dinamikusan növekszik még Kolumbia és Ecuador is – Venezuelát és Argentínát most hagyjuk.

Ideje hát csomagolni és magunk mögött hagyni ezt a szomorú országot? Azért gondoljuk át! Nemzeti betegségünk a bezzeg-ezés, tehát lássuk az érem másik oldalát!

Könnyű nekik!

Igen, könnyű nekik! Egyrészt kereskedelmi forgalmuk egyenlően oszlik meg az USA, Kína, az EU és Latin-Amerika között, így eleve több lábon állnak. Ráadásul a növekedés elsődleges forrása még mindig Kína nyersanyag-éhsége. Jellemző, hogy amint az arany, réz, cink és az ólom (összesen az export kb 54%-a) ára lefelé mozdult a történelmi csúcsról, Peru gazdasági növekedése azonnal visszaesett. Magyarország sajnos nem rendelkezik ilyen kincsekkel. Bár lassan növekszik a feldolgozott termékek értéke és volumene, a fentieken kívül még mindig a textíláruk, friss és konzerv gyümölcsök, kávé és a halászati termékek kerülnek értékesítésre külföldön.

Továbbá ők eddig nyertesei voltak az Egyesült Államok ébredező gazdaságának és a FED pénznyomdájának. Márpedig azt el fogják zárni, mivel az USA államadóssága eléri a lélektani 100%-ot. A világgazdaság tehát nagyon is hatással van Perura, és félhetnek a kínai és a brazil lassulástól is.

Peru még mindig csak a negyvenedik a befektetésre ajánlottak listáján – ne felejtsük, hogy a latin háziversenyben ők a másodikak! A közszolgáltatások színvonala világszinten mindössze a 105. helyre volt elég. Nem véletlen, hogy a peruiak sereghajtók abban a közvélemény-kutatásban, miszerint szerintük a demokrácia jobban működik-e náluk a térség államaihoz képest? Mindössze 7% válaszolt igennel – a földrész átlaga 22%. Jellemző rájuk valami elképesztően sötét gyanakvás, ha az államapparátus bármelyik képviselőjéről van szó.

Én például többször is melegen gratuláltam perui barátaimnak az óriási belvárosban tapasztalt nagy rendőri jelenléthez és a remek közbiztonsághoz. Az első pontnál sejtelmesen mosolyogtak, a második pontnál megjegyezték, hogy ha tényleg nem akarok taxit hívni a szigorúan általuk javasolt társaságtól, akkor kénytelenek lesznek hazavinni kocsival.

Egyébként pont az előadáson hangzott el, hogy perui módi szerint a középosztály szándékosan nem csinosíttatja ki a lakóházát kívülről, hogy ne adjon tippeket a rablóknak és tolvajoknak. Ugyanezért nem bízik senki a szomszédjában. Ez nem városi legenda!

Nem tudom, hogy a fenti fizetéseket ki mennyire tartja soknak, vagy kevésnek, de az árak bizony kezdenek elszaladni. Lima már most 10-15%-al drágább Budapestnél, a tartós fogyasztási cikkek esetében pedig ez elérheti a 40-50%-ot is. Lakást bérelni reménytelen havi 200 ezer forint alatt – és ez tovább növekszik.

A közlekedés katasztrofális! Megtanultam tisztelni a BKV-t. Én Limában minden nap 35 percet sétálok, mert buszok nem érintik lakhelyemet. A taxi olcsó, de nagyon megbízhatatlanok a sofőrök. Autót bérelni pedig nem akarok. Aki nem látja az itteni közlekedést, az úgysem érti az okát. Reggel gyalog így is gyorsabban beérek, mint autóval – ez sem vicc. Hiába a jó minőségű, egyirányúsított, széles utak, az elképesztő járműtömeget nem tudják elvezetni. Rengeteg a jeep és felső-közép-kategóriás autó, de fel-felbukkannak húsz évnél is régebbi járgányok, vagy piros Zsigulik is. A duda alapkellék, egymás leszorítása egy öblös „cucha tu puta madre!”-val megtoldva és kicentizése padlógázzal – húsz centiméterér előnyért. Limának 144 olyan útszakasza van, ahol az átlagos napi sebesség nem haladja meg a 10 km/órát. Akkor mennyi lehet csúcsidőben?

Amikor azt mondtam, hogy Lima nagy, az tényleg azt jelenti, hogy hatalmas. A számomra roppant méretű, rendezett belváros egyáltalán nem ad teljes képet a városról. Javaslom ennek a

És a legnagyobb, minden fentinél nagyobb baj: a politika teljességgel kiszámíthatatlan Dél-Amerikában. Láttunk már gazdag, a többieknél lényegesen fejlettebb országokat magasról aláhullani – pont Venezuela és főleg Argentína példázza, hogy a világ közvetlen élmezőnyéből is nagyot lehet zuhanni.

A helyiek – az üzleti világ elemzőitől a munkásokon át a pincérekig –, rácáfolva minden magyar ábrándra a latinok könnyed életviteléről és felhőtlen derűjéről, éppen ezért még mindig meglehetősen pesszimistán néznek a jövő elé. Elismerik, hogy apránként javul a helyzet, amit kezdenek ők is érezni. De csak a nagyobb városokban. És ott is nagyon messze a Kánaán. Ráadásul ahogy Chavezt és Moralest, úgy Humalát is a vidék, a nincstelenek tömegei választották meg és még mindig ők alkotják fő szavazóbázisát. Akár még jól is sülhet el a fejlődésből eddig kimaradt területek felemelése, de nem biztos, hogy a perui gazdaság elbírja majd ezt.

Mindent összefoglalva: Lima és Peru eddig messze a várakozásaim fölött teljesít – nem kevés hiányossága ellenére is. Túlságosan ne lovaljuk bele magunkat az összehasonlításokba. Együnk inkább egy jó helyi specialitást, bontsunk ki egy üveg Cuzqueña sört és reménykedjünk benne, hogy a politikusok nem fogják eltolni!