Lakóháznak ütközött egy kisrepülőgép San Diegóban

2017. december 10., 08:08

Szerző:

Lakóháznak ütközött egy kisrepülőgép San Diegóban, a balesetben két ember meghalt, és ketten megsérültek – közölte a CBS News hírtelevízió.

A híradás szerint a baleset szombaton történt egy Beechcraft Bonanza típusú kisrepülőgéppel, amelynek a fedélzetén négyen voltak. Brian Fennessy, a San Diegó-i tűzoltóság parancsnoka elmondta, hogy a gép pilótája súlyos hajtóműhibáról értesítette az irányítótornyot röviddel azután, hogy felszállt a Mongtomery-Gibbs repülőtérről, és közölte, hogy visszafordul. Megpróbált leszállni egy iskola sportpályáján, de túl nagy sebességgel landolt, és egy lakóháznak ütközött. Az épületben ekkor nem volt senki, de a házat őrző kutya elpusztult a balesetben.

Szemtanúk látták, amint a gép zuhanórepülés után próbál landolni, s hallották is, hogy akadozik a motorja.

A tűzoltók a baleset után két perccel a helyszínen voltak, és fél óra alatt eloltották a tüzet.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).