Nem ülnek egy asztalhoz a szerbek a koszovói albánokkal

Külön- külön találkoztak az Európai Unió főképviselőjével.

2023. június 23., 10:10

Szerző:

Nem enyhítettek a Szerbia és Koszovó közötti feszültségen a brüsszeli rendkívüli tárgyalások. Albin Kurti koszovói kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök elutasította a közvetlen egyeztetéseket – írja az euronews. Josep Borrell úgy nyilatkozott, hogy mindkét fél egyetért az előrehozott választásokkal. Josep Borrell már többször is Brüsszelbe hívta Vučićot és Kurtit, ők azonban eddig rendre visszautasították. 

„Konkrét javaslatokat tettem az Európai Unió említett feltételei alapján. Ebben az összefüggésben megállapodtunk az új választások szükségességéről, és részletesen megvitattuk a módozatokat, az odavezető lépéseket. Még mindig nem tartunk ott, de legalább tudjuk, hogyan hogyan tovább” – fogalmazott a főképviselő.

Borrell a mostani egyeztetés után elismerte, hogy Koszovó és Szerbia „különbözőképpen értelmezi a konfliktus tényeit, a következményeket és a megoldásokat”.

(Kiemelt kép: Szerb nacionalista falfestmény az észak-koszovói Mitrovicában. Fotó: Armend Nimani / AFP))