Kommunista vezető éve?
A lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) első idei javaslata, hogy a 2013-as évet szenteljék az egykori kommunista vezető, Edward Gierek emlékének. Január 6-án lett volna 100 éves a Lengyel Egyesült Munkáspárt egykori vezetője, aki a hetvenes években hatalmas beruházásokkal és kimagasló lakásépítéssel is tette nevét ismertté.
Edward Gierek 1970 és 1980 között volt a LEMP főtitkára, de facto Lengyelország vezetője. Sosnowiecben született, ebben a városban egy körtér viseli a nevét ma is, s a helyi idősebbek szívesen emlékeznek rá. A lengyel televízió kérdésére többen azt válaszolták, megérdemelné, hogy a rondón szobra is álljon, sokan nekik köszönhetik, hogy lakáshoz jutottak.
Hogy mennyire ellentmondásos Gierek személyének mai megítélése, jól mutatja a lengyel politikusok reagálása. Az egyik jobboldali képviselő szerint ezen az alapon meg lehetne emlékezni Bierutról vagy akár Sztálinról is, egy kormánypárti vélemény szerint az SLD javaslata annak köszönhető, hogy közvetlenül a szilveszteri mulatozás után született, feltehetően még az elfogyasztott alkohol hatására.
Ugyanakkor Donald Tusk miniszterelnök szerint „jók az emlékek” a gierek-i beruházásokról, Jaroslaw Kaczynski, a legnagyobb ellenzéki párt, a radikálisan jobboldali Jog és Igazságosság vezetője pedig ezt mondta: „Valamit értékelek Edward Gierekben. Igaz, hogy kommunista volt, de hazafi”.
A Baloldali Demokratikus Szövetség egyenesen Varsóban akar róla utcát, teret, vagy körteret elnevezni. Úgy tervezik, hogy három tudományos konferenciát is szerveznek az idén, amelyet Gierek tevékenységének szentelnek, rendezni akarnak egy fotókiállítást, amelyen megmutatnák, milyen is volt Lengyelország előtte és milyen utána, és szeretnék elérni a lengyel parlamentben, hogy az évet Gierek emlékének szenteljék.
A baloldal szerint Lengyelország a hetvenes években nagy beruházásairól vált ismertté – és nem pedig (ahogy a jobboldal állítja) az elvesztegetett évekről. Ezért a helyi önkormányzatokat országszerte arra biztatják, adják utcáknak és iskoláknak is az ő nevét. Azzal érvelnek, hogy Gierek ideje alatt több mint 500 nagyüzem jött létre Lengyelországban, megépült a Varsó-Katowice autósztráda és 2,6 millió lakást építettek.
Antoni Dudek professzor, a Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) munkatársa azonban így érvel: – Egy demokratikus államban nem lehet fetisizálni egy nem demokratikus vezetőt csak azért, mert néhány dolgot épített. Ez hatalmas politikai hiba lenne. El kell ismerni, hogy a Gierek által vezetett diktatúra fehér kesztyűs volt, hogy nem lőttek az emberek közé, mint előtte és az ő ideje után, de azért mégis diktatúra volt.
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy valószínűsíthessük: a szejm nem az SLD javaslatát fogja elfogadni, hanem Donald Tusk miniszterelnökét, aki a 2013-as évet a családok évének akarja nyilváníttatni.