Kitört a botrány, Szijjártó Péter már személyes megjelenésre sem méltatta az EU-tagországok nagyköveteit

2018. január 3., 09:00

Szerző:

Németország és Románia budapesti misszióvezetője is távol maradt attól a munkareggelitől, amelyet 2017 utolsó munkahetén, december harmadik hetében szervezett a svéd nagykövetség az Európai Unió Budapestre akkreditált nagyköveteinek – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a nagyköveti találkozóra meghívták Szijjártó Pétert is, csakhogy a külgazdasági és külügyminiszter nem méltatta személyes megjelenésre az összegyúlt diplomatákat, helyette a tárcát Magyar Levente parlamenti államtitkára képviselte. Erről az érintetteknek egy nappal a munkareggeli előtt szóltak, a német és a román nagykövet pedig az általános felháborodás közepette döntött úgy, hogy nem meg el a rendezvényre.

Fotó: MTI/KKM

A Szijjártó-féle kosár azt sugallja, hogy az Orbán-kormányt a legkevésbé sem érdekli, mit gondolnak róla az EU-ban, annak ellenére, hogy a nagyköveti jelentések alapvetően befolyásolhatják, hogyan tekint egy-egy EU-tagország Magyarországra. Korábban – emlékeztetett a Magyar Nemzet egyik diplomáciai forrása – évente egyszer még Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent a hasonló munkareggeliken vagy -ebédeken. Eközben egyre több az olyan EU-tagország, amely már nem akarja égetni magát a magyar diplomácia törekvéseivel. Ennek volt a jele, hogy a V4 és  Szerbia, Románia, Görögország, Horvátország és Szlovénia december 4-i találkozóján Csehország, Lengyelország, Románia és Horvátország csak inkább nem tárcavezetői szinten képviseltette magát. Ezt a Magyar Nemzet egyik külföldi diplomácia forrása azzal magyarázta, hogy nem akartak asszisztálni ahhoz a verbális ámokfutáshoz, amelyben az Orbán-kormány minden lehetőséget az EU-s menekültkvóták, illetve az ukrán nyelvtörvény kritizálására használ fel. De ennek lehetett a jele az is, amiről a Politico írt nemrég, hogy Magyarországon múlott, hogy az EU nem fogadott el egy nyilatkozatot, amely elítélte volna Donald Trump amerikai elnököt Jeruzsálem elismeréséért Izrael fővárosának, és bár az Orbán-kormány kérte a V4 másik három tagországát, hogy szegődjön társául az ellenállásban, ezt végül sem Szlovákia, sem Csehország sem Lengyelország nem tette meg.