Kitiltottak egy lengyel újságírót Belaruszból

A fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) döntése alapján kitiltották öt évre Fehéroroszországból Justyna Prust, a PAP tudósítóját – közölte szerdán a lengyel hírügynökség.

2023. július 12., 13:47

Szerző:

A 2016 óta Fehéroroszországban dolgozó újságírónak a fehérorosz határőrség adta át a beutazási tilalomról szóló iratot, amely nem tartalmazza a döntés konkrét indoklását, csupán a külföldi újságírók fehéroroszországi tartózkodását szabályozó általános előírásokra hivatkozik. 

A PAP szerint a tudósító a minszki külügyminisztérium érvényes akkreditációjával rendelkezett. Justyna Prus a 2020-as fehérorosz elnökválasztást követő tiltakozásokról is tudósított, és beszámolt a közel-keleti és észak-afrikai országokból induló migrációs nyomásról is, amely 2021 óta Fehéroroszországon át Lengyelországba irányul. 

A PAP felidézi: július 1-én Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírt egy törvényt, amely lehetővé teszi az újságírói munka betiltását azon országokból származó média esetében, amelyek a fehérorosz médiával szembeni, ellenségesnek minősített tevekénységet folytatnak.

Újságírói szervezetek értékelésére hivatkozva a PAP a tudósítók számára egyik legveszélyesebb országnak nevezte Fehéroroszországot. Utalt a független fehérorosz média betiltására, a helyi újságírók külföldi kivándorlására, valamint arra, hogy a hatóságok jelenleg 34 fehérorosz újságírót tartanak fogva. 

Nyolcéves börtönbüntetésre elítélték Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságírót és kisebbségi jogi aktivistát is, akit a PAP július eleji értesülése szerint az észak-fehéroroszországi Novopolock szigorúan ellenőrzött büntetőtelepére vittek el. Poczobut bebörtönzése miatt Lengyelország májusban szankciókat hirdetett Minszkkel szemben.

(Fotó: Alekszandr Lukasenka fehérorosz elnök beszél a sajtónak, miután leadta szavazatát az alkotmánymódosításokról szóló népszavazáson egy minszki szavazóhelyiségben 2022. február 27-én. Fotó: Sergei SHELEG / BELTA / AFP)